Nemzetközi foci

Brutális fejrúgás és emberhátrány után nyert Libertadores-kupát a Botafogo

JUAN MABROMATA / AFP
Az argentin Facundo Tello játékvezető már az első percben felmutatta a piros lapot a Botafogo játékosának
JUAN MABROMATA / AFP
Az argentin Facundo Tello játékvezető már az első percben felmutatta a piros lapot a Botafogo játékosának
120 éves történetének első Libertadores-kupa győzelmét aratta a Botafogo labdarúgócsapata, amely egy örökre emlékezetes fináléban 3-1-re verte az Atlético Mineirót.

A mérkőzés egy brutális jelentettel indult, a River Plate Stadionban mindössze 30 másodperc után a Botafogo középpályása, Gregore fejbe rúgta Fausto Verát, amiért – némi lökdösődés és tömegjelenet után – a játékvezető felmutatta a piros lapot.

Ennek ellenére a Botafogo szerzett vezetést a 34. percben Luiz Henrique révén, sőt, a félidő hajrájában a brazil válogatott csatár egy büntetőt is kiharcolt, amelyet a Manchester United korábbi balhátvédje, Alex Telles belőtt.

2-0-s előnyről fordulva ugyan a 47. percben Hulk szögletét Eduardo Vargas befejelte, ám az egyenlítés annak ellenére nem sikerült az Atlético Mineirónak, hogy a statisztikák szerint közel 80 százalékkal birtokolta a labdát, és 22 gólszerzési lehetősége volt.

A meccset végül a ráadás hatodik percében a csereként beállt Junior Santos zárta le,

3-1-es győzelmével a Botafogo történelmi sikert aratott, hiszen 120 éves történetében először hódította el a Libertadores-kupát.

Olvasói sztorik