A piszkos munka hőse – miért kihagyhatatlan Szoboszlai Dominik Slot Liverpooljából?

Képes lennék több gólt lőni és több gólpasszt adni, de jelenleg a piszkos munkát kell elvégeznem

– Szoboszlai Dominik a Lipcse elleni BL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón így fogalmazta meg saját szerepét csapata, a Premier League élén álló és a BL alapszakaszában is hibátlanul hasító Liverpool játékában. Ugyanő néhány héttel korábban egy, a magyar sajtónak adott interjúban még úgy fogalmazott, az idei szezonban szintet szeretne lépni, és legalább 20-25 gól+gólpassz elérését tűzte ki maga elé célként erre az évadra. Az ellentmondás nem is lehetne nyilvánvalóbb: Szoboszlai egyfelől tényleg magasabban, az úgynevezett tízes pozíciójához nagyon hasonló szerepkörben futballozik a Jürgen Klopp távozását követően újrafazonírozott Liverpoolban, ám a számok – egyelőre – nem akarnak jönni: a magyar játékos neve mellé eddig mindössze 1 gól és 2 assziszt került az idei meccseken.

Szoboszlai mondata a „dirty work”-ről:

Vicces adalék, de a klub social tartalmainak is állandó témát szolgáltat Szoboszlai védőmunkája – az alábbi videón például az EAFC 25 játékban kapott értékeivel zrikálják a csapattársak, mire a magyar játékos azt jegyzi meg az argentin MacAllisternek, hogy helyette is neki kell védekeznie:

Szoboszlai, baj van?

Ha pusztán a számok felől közelítünk, Szoboszlai idei szezonja valóban nem felel meg teljesen annak a képnek, amit a Liverpool tízesétől általánosságban elvárna a közvélemény.

Szoboszlai tavalyi (fehér négyzet) és idei (sárga kör) szezonjának összehasonlítása a Premier League többi középpályásához viszonyítva.

Mint az a fenti grafikán tökéletesen látszik, Szoboszlai kevesebbet van játékban (ez persze éppen abból fakad, hogy magasabban helyezkedik, mint a tavalyi évadban), kevesebb a védekező akcióinak száma, jelentősen beesett a passzminősége, valamelyest kevésbé, de csökkent a hatékonysága és az a volumen is, hogy hányszor találja meg passzokkal a csapattársait a pálya kulcsfontosságú területein.

Ha még látványosabban akarjuk megmutatni a különbséget, akkor a lenti grafikon segít: a fehér terület mutatja a tavalyi, a sárga pedig az idei szezon teljesítményét. Minél nagyobb területet fed le egy játékos chartja, annál komplexebb, annál sokoldalúbb a játéka.

A tízesektől az ember elsősorban azt várná, hogy lövéseket alakítsanak ki a csapattársainak. Nos, Szoboszlai az idei szezonban kifejezetten nem teljesít jól ebből a szempontból:

Szoboszlai a PL-középpályások átlagánál valamivel több xG-t alakít ki, cserébe kevesebb a kulcspassza, és pláne kevesebb a várható gólpasszainak száma.

Az is feltűnő lehet, hogy bár elvileg a pálya közepén játszik, Szoboszlai valójában a jobboldalról készít elő a leggyakrabban, míg a pálya közepéről és a félterületekből kifejezetten átlagos, vagy inkább átlag alatti a hatékonysága:

Ha nem csak a lövésekhez vezető passzokat nézzük, hanem az úgynevezett várható veszélyességi mutatót (xT), akkor azt látjuk, hogy Szoboszlai elsősorban a jobboldali félterületből hatékony előkészítő:

Ha pedig az úgynevezett playmaking passzokat vesszük figyelembe, Szoboszlai már kifejezetten és egyértelműen átlag alatt teljesít:

Ugyanez igaz a progresszív passzokra is: Szoboszlai kisebb volumenben passzol előre, vagy indul meg a labdával, mint akár a tavalyi évadban, akár korábban Lipcsében.

Labda ellen viszont már biztatóbb a kép:

Szoboszlai továbbra is a Liverpool védekezésének kulcsembere,

ő indítja és mozgatja a letámadást, a helyezkedése és a játékolvasási készsége is nélkülözhetetlen a csapat számára (elsősorban a baloldali félterületben):

Oké, de nem az volt a mondás, hogy Slot elsősorban támadásban számít rá?

Ahhoz, hogy megértsük a Szoboszlai játékának minőségét mérő számok mögötti kontextust, arra kell koncentrálnunk, miben más Arne Slot Liverpoolja ahhoz képest, amit Jürgen Klopp időszaka alatt megszoktunk a csapattól. A leginkább szembeszökő különbség az intenzitás: Slot csapata lassabb, kockázatkerülőbb, cserébe jobban képes kontroll alatt tartani a meccseit.

Míg tavaly Klopp ‘Poolja átlagosan 8,89 passzt engedett az ellenfeleknek védekező közbeavatkozás nélkül (ez a letámadás intenzitását mérő ún. PPDA-mutató), addig Slot csapatánál ez a szám idén átlagosan 10,32. Ennek megfelelően az idei Liverpool ellen kicsit könnyebb dolga van az ellenfeleknek a passzjátékkal: míg tavaly a Vörösök ellenfelei átlagosan mindössze 77%-os passzhatékonysággal dolgoztak, az idénre ez a mutató 80%-ra nőtt.

A Liverpool átlagos védővonala cirka 8 méterrel került mélyebbre az idei meccseken, de nemcsak labda nélkül, labdával is kevésbé agresszív idén a ‘Pool: csak 1,13 m/s-os átlagsebességgel juttatják előre a labdát a pályán a tavalyi 1,23 m/s-os átlag helyett.

Mindez azt eredményezi, hogy a Liverpool idei meccsein jóval kevesebb labdabirtoklási fázisa van a csapatoknak (átlagban csapatonként 86,6, szemben a tavalyi 93,5-tel), vagyis az ellenfeleik kevesebbszer jutnak olyan helyzetekben labdához, amikor Slot csapatának rendezetlen a védekezése.

Jobban működik az úgynevezett maradékvédekezés, több energia marad a védekező átmenetekre.

Hogy mennyivel biztonságosabb ez a futball, mint Klopp heavy metal stílusa, arra kiváló példa, hogy Slot Liverpoolja meccsenként átlagosan néggyel kevesebb tizenhatoson belüli érintést (17,4) enged az ellenfélnek, mint a tavalyi csapat (21,6). Ebből is következően kevesebb lövést is kap a ‘Pool: a tavalyi átlag 11 helyett meccsenként mindössze alig 9-et.

Ráadásul a Liverpool nemcsak kevés lövést kap, de ezek minősége többnyire kirívóan alacsony.

Szemben az olyan, nagyon domináns, az ellenfelek számára szinte fojtogató labdabirtoklási fölényt kiépítő csapatokkal, mint a Manchester City vagy a Tottenham, amelyek kevés, de jellemzően magas minőségű helyzeteket engednek az ellenfelek (azaz könnyen megkontrázhatók), a Liverpool labda elleni játéka kiegyensúlyozottan fojtja le az ellenfelek játékát kevés, rossz minőségű lövésre:

A függőleges tengelyen az engedett lövések átlagos minősége, a vízszintesen az engedett lövések meccsenkénti átlaga.

A védekezés ilyen szintű feltupírozásának azonban ára van, és ezt a vámot a Liverpool a réven, vagyis a támadójátékon fizeti meg. Egyfelől nyoma sincs sem a Kloppra jellemző agresszív, intenzív letámadásnak (tavaly meccsenként átlagosan 6,1 labdát szereztek az ellenfél védőharmadában, idén csak 4,3-mat), sem a brutális volumenre pörgetett átmeneti játékfázisoknak (a tavalyi meccsenkénti 25,3 hosszú indítás helyett idén csak 22,6-on állnak). És ez a támadások eredményességén is meglátszik: a tavalyi Liverpool átlagosan 39,3 passzt juttatott el az ellenfél tizenhatosán belülre, az idei csak 28,9-et.

Ha a volumen nem is néz ki feltétlenül jól, a minőség már más tészta. Klopp Liverpoolja tavaly átlagosan 15,7 méterről lőtt kapura (a mezőny hatodik legrosszabb mutatója), Slot csapata ezt leszurkolta próbálkozásonként átlagban 14,3 méterre (a mezőny ötödik legjobb adata). Eközben viszont meccsenként átlagban 5-tel kevesebb lövésük van, tehát javarészt ebből is fakad, hogy a Liverpool átlagos lövésminősége idén (0,13 xG) jobb, mint tavaly (0,11 xG).

Kérdés persze, mennyit magyaráz ezekből az eltérésekből a két edző futballteoretikai különbözősége, és mennyit a kontextus. Tény például, hogy az első hét fordulóban messze a Liverpool sorsolása volt a legkönnyebb a mezőnyben:

Ebből – is – fakadóan Slot csapatának lényegében alig kellett hátrányban futballoznia és a mérkőzések legnagyobb arányában győzelemre állt (azaz nem volt égető szüksége lehengerlő támadójátékra):

A ‘Pool az idei xG-mennyiségének több mint 80%-át alakította ki döntetlen állásnál, azaz nagyjából azt látjuk, Slot előnyben inkább a kontrollt részesíti előnyben, mintsem az aránytalan kockázatvállalást.

Stratégiai szempontból ez aligha meglepő: a holland egy klublegenda távozása után került a kispadra, így extra gyorsan kell bizalmat építenie, ehhez pedig a legjobb út, ha gyorsan és zökkenőmentesen jönnek az eredmények. A játékkal majd lehet akkor mélyebben foglalkozni, ha a nyomás kicsit oldódott a csapaton és az edzőn is.

Hogyan hat mindez Szoboszlai játékára?

Az egyik legfontosabb következtetés szinte kínálja magát:

sokkal könnyebb támadó középpályásként felszedni a statisztikai mutatókat, ha a csapatod sokszor kénytelen hátrányból focizni,

és ezért olyan kockázatokat vállalni labdával, amelyet egyébként nem feltétlenül tenne meg. Egy tízesnek ilyenkor sokat van a lábán a labda, sokszor kerül helyzetbe a pálya értékes területein, nagy volumenben próbálkozhat lövésekkel, kulcspasszokkal. Szoboszlai esetében idén egyáltalán nem ez a helyzet, és ez egy jobbára tudatos döntés következménye.

Slot ugyanis egyelőre kifejezetten a kockázatvállalás minimalizálásának jegyében vezényli a Klopp-éra utáni átállást. A Liverpool gyakran kifejezetten defenzív szándékkal birtokolja a labdát, a holland edző meccstervei – még a tőle a Feyenoordnál látottakhot képest is – egyértelműen konzervatívak, kulcsszavai a kontroll és a biztonság. Ennek az átállásnak Szoboszlai a labdás oldalon egyértelmű vesztese, a labda ellen viszont egyértelmű kulcsfigurája.

Ez itt például Szoboszlai passzradarja – kinagyítva, sárga körrel jelölve – a Bournemouth elleni (egyébként 3-0-ra megnyert) meccsről:

Kiválóan látszik, hogy előre szinte egyáltalán nem kell passzolnia,

az elsődleges feladata a labdajáratás biztonságának megőrzése, hátra és oldalra passzokkal tartani a kontrollt.

Aligha mondanánk klasszikus tízesnek azt a szerepkört sem, amit Szoboszlai az előző hétvégi, Chelsea elleni rangadón játszott, és ez már a játékosok átlagos helyezkedését mutató grafikából is egyértelmű:

Jól látszik, hogy a magyar középpályás sokkal inkább a két hatoshoz (Jones, Gravenberch) helyezkedik közel, mintsem a két támadó szélső (Szalah, Gakpo) magasságát venné fel. Ennek elsődleges oka, hogy Slot meccstervében Szoboszlainak kulcsszerepe volt a labda elleni játék irányításában, sőt ő volt az a játékos, akinek meccs közben is át tudta variálni kicsit a feladatát az edző, hogy ezzel fojtsa meg az ellenfél játékát.

Szoboszlai volt a ‘Pool labda elleni játékának fókuszpontjában.

Slot csapata nem támadott le agresszíven, de a 4-2-4-es zónapresszinget Szoboszlainak kellett irányítania első emberként, és fő feladata – mint az a lenti meccsképen is tökéletesen kirajzolódik – az volt, hogy a Chelsea két középső középpályása, Lavia valamint Caicedo ne tudja felszedni a védőktől érkező centrális fölpasszokat.

A Chelsea erre persze készült, egyfelől Jackson, a középcsatár visszalépkedéseivel:

Másfelől azzal, hogy Jones-t a fenti képen is látványosan a pálya széle felé mozgó Palmer kirángatta a passzsávból, így nyitva területet a középső zónákban a felpasszoknak. Az így kinyitott területekbe aztán Caicedo és Lavia felváltva lépkedett be, ezzel nehéz helyzetbe hozva Szoboszlait is:

Erre válaszul – szinte azonnal a fenti meccskép eredményeképp megszülető egyenlítő gólt követően – Slot úgy döntött, visszább húzza Szoboszlait és ráragasztja a Chelsea hatosára. Az eredmény:

A Chelsea a meccs utolsó félórájában annak ellenére is csak 0,3 xG-t alakított ki, hogy hátrányban volt és a Liverpool egyértelműen átadta számukra a kezdeményezést. Szoboszlainak ráadásul abban is kulcsszerepe volt a meccsen, hogy a kezdeti 4-2-4-es zónapresszingról a ‘Pool – Nunez becserélése miatt – 4-2-3-1-re váltott, a mozgó változó szerepét az egyenletben pedig a magyar játékos kapta.

Hogy Slot a nehezebbnek látszó meccseken kifejezetten szándékosan használja nagyon konzervatív szerepkörben, a labda elleni játékra fókuszált feladatokkal megbízva Szoboszlait, kiválóan mutatja a hétközi BL-meccs Lipcsében, ahol a magyar játékos még visszavontabb szerepkörben játszott, nem volt érintése az ellenfél tizenhatosán belül, de még a támadó harmadában is alig, sőt inkább a saját térfelére szorult:

Azok tehát, akik a vészharangot kongatják, jobbára arányt tévesztenek.

Abban igazuk van, hogy Szoboszlai játéka nem eléggé látványos, de nem – hajlandók? – észrevenni, hogy ez sokkal inkább Slot játékfelfogásának és stratégiájának következménye, mintsem a magyar játékos formahanyatlásáé.

Ezzel együtt tény, hogy amikor Szoboszlai felér az ellenfél kapuja elé, sokszor hoz rossz döntéseket, de ezek azért maradnak meg látványosan az emlékezetünkben, mert a Liverpool alapvető stratégiájának következményeként rendkívül kevés olyan eset fordul elő, amikor egyáltalán van esélye helyzeteket kialakítani, gól- és kulcspasszokat kiosztani.

Hogy ezzel együtt Arne Slot folyamatosan a pályán tartja a magyar válogatott csapatkapitányát, kiválóan mutatja, mennyire fontos szerepe van egyfelől a Liverpool labdás kontrolljának fenntartásában, másfelől a Klopp-érához képest kicsit passzívabb, ugyanakkor sokkal kifinomultabb megoldásokat igénylő labda elleni játékában.