Kirúgták a világ legjobban fizetett szövetségi kapitányát

Már nem Roberto Mancini irányítja a szaúdi labdarúgó-válogatottat.

Kicsivel több mint egy év után távozik a szaúdi labdarúgó-válogatott éléről Roberto Mancini. A hivatalos közlemény szerint közös megegyezéssel bontottak szerződést az olasz szakemberrel, amely a visszafogott eredmények miatt következett be.

Mancini 2023 augusztusában azt az olasz válogatottat hagyta ott a szaúdi lehetőség kedvéért, amellyel 2021-ben Európa-bajnokságot nyert. Szaúd-Arábiában 2027-ig szóló szerződést kötött, évi nettó 25 millió eurós fizetésért, amiről a Mirror azt írta,

a legnagyobb volt a szövetségi kapitányok között.

Az olasz szakember irányításával elég hullámzóan teljesített a szaúdi csapat, 18 meccsen irányított, ebből hét zárult győzelemmel öt döntetlen és hat vereség mellett. Sajtóhírek szerint megromlott a kapcsolata a játékosokkal, ráadásul Szaúd-Arábia a világbajnoki selejtezőben jelenleg nem áll automatikus kijutást érő helyen.

Kapcsolódó
„A magyar futballisták hajlamosak csak akkor kiadni a maximumot, ha valami után futnak”
Az U21-es válogatott edzője szerint ez egy olyan terület, ahol még fejlődni kell.