„A világ egyik legjobb bírója” – Mourinho pirosat kapott, a reakciója mindent visz

Nem hazudtolta meg magát a portugál.

José Mourinho jelenlegi csapata, a Fenerbahce 1-1-es döntetlent játszott a korábbi csapatával, a Manchester Uniteddel. A portugál edző ugyanakkor a meccs utolsó harmadát már nem követhette a pálya mellől, az 57. percben ugyanis piros lappal elküldte onnan Clément Turpin.

Mourinhót a meccs után a CBS a kiállításáról kérdezte, az edző nem hazudtolta meg önmagát.

Egyszerre látta, hogy mi történik a tizenhatoson belül, és én hogyan viselkedem az oldalvonalnál. Gratulálok neki, mert ez egyszerűen lenyűgöző. Micsoda perifériás látás: meccs és futás közben az egyik szeme a tizenegyesgyanús szituáción, a másik pedig a kispadon. Ezért ő a világ egyik legjobbja

mondta Mourinho.

A sajtótájékoztatón is próbálták kérdezni a történtekről, akkor pedig arról beszélt, hogy 2026 nyarán lejár a szerződése a Fenernél, ha ez letelik, utána csakis olyan csapatnál szeretne munkát vállalni, amelyik nem szerepel az UEFA által szervezett sorozatokban.

Úgyhogy, ha egy, az angol bajnokság végén található csapat két év múlva edzőt keres, készen állok

– jegyezte meg, majd hozzátette, nincs több hozzáfűznivalója a történtekhez.

A Fenerbahce és a Manchester United sem kapott még ki a mostani Európa Liga-szezonban, igaz, nem is állnak valami jól a csapatok. A törökök egy győzelemmel és két döntetlennel kezdtek, míg az angoloknak három döntetlenjük van eddig.

Kapcsolódó
Kirúgták a világ legjobban fizetett szövetségi kapitányát
Már nem Roberto Mancini irányítja a szaúdi labdarúgó-válogatottat.