Nemzetközi foci bajnokok ligája

Gulácsi: Ez nagyon kiábrándító!

HENDRIK SCHMIDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
HENDRIK SCHMIDT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa szerint a Liverpool elleni szerda esti hazai vereség után a folytatásban már nyomás alatt játszanak majd a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.

Az exlipcsei Szoboszlai Dominikkal felálló angol csapat Darwin Núnez 27. percben szerzett góljával győzött, és ezzel továbbra is százszázalékos, ugyanakkor a Leipzignek három forduló után nincs pontja.

Ez nagyon kiábrándító! Már most nyomás alatt vagyunk. Még van öt mérkőzésünk hátra, ezek szintén nem lesznek könnyűek

– mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Gulácsi.

 

Arne Slot, a liverpooliak vezetőedzője jelezte: nagyon boldogok a győzelem miatt, egy nehéz idegenbeli meccsen gyűjtötték be a három pontot.

„Nagyrészt mi irányítottuk a játékot, kivéve talán az utolsó 15 percet, amikor két fontos pillanatban szükségünk volt a védelemre és a kapusunkra. Ha döntetlennel távoztunk volna innen, úgy érezném, hogy tényleg elvesztettünk valamit” – mondta a nyáron érkezett holland edző.

Slot irányításával a Pool idénybeli első 12 meccséből tizenegyet megnyert, ilyen rajtra még egyszer sem volt képes korábban az angol csapat.

A lipcsei Gulácsi és Willi Orbán, valamint a túloldalon Szoboszlai is végig a pályán volt.

Három fordulót követően a Liverpool 9 pontjával és 6-1-es gólkülönbségével a második helyen áll, a valamennyi összecsapását egy góllal elveszítő Leipzig pedig a 31. a 36-os főtáblán. A következő fordulóban a Liverpool az angol bajnok Bayer Leverkusennel, a Lipcse a skót Celtickel találkozik majd.

Olvasói sztorik