Nemzetközi foci

Újabb kulcsembert veszített az ezer sebből vérző Arsenal

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP
A szombati, Bournemouth elleni váratlan vereség után a hétvégén a Liverpoollal igazi rangadót játszik az Arsenal, amely ezer sebből vérzik, és még a Sahtar elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is kulcsembert veszített.

Az ukránok elleni 1-0-s győzelemmel zárult mérkőzés 72. percében a védő Riccardo Calafiorit le kellett cserélni, miután a nyáron a Bolognától szerződtetett játékos a jobb térdét fájlalta.

Érzett valamit a lábában, így nem tudta folytatni a játékot. Ez kicsit aggodalomra ad okot

nyilatkozta a mérkőzést követően Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere.

Bár Olekszandr Zincsenko is a kispadon ült, végül a fiatal Myles Lewis-Skelly kapott lehetőséget, aki így lehet, szóhoz jut a Liverpool ellen is.

Az Arsenalból olyan kulcsjátékosok hiányoznak majd a rangadón, mint Bukayo Saka, aki még az angol válogatott Görögország elleni összecsapásán sérült meg, két tétmérkőzést is kihagyott azóta, és Arteta szerint esélytelen a játéka, hiszen még edzeni sem tudott.

A norvég Martin Ödegaard sincs bevethető állapotban, bár úgy fogalmazott, nagyon keményen dolgozott a felépülésén az elmúlt hetekben.
Tomijaszu Takehiro is sérüléssel bajlódik, William Saliba pedig ugyan játszott a keddi BL-meccsen, de a Liverpool ellen eltiltás miatt nem lehet jelen.

Ugyanakkor Jurrien Timber – aki az október 1-jei Paris Saint-Germain elleni 2-0-s győzelem óta nem játszott – visszatérésére van esély.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik