Nemzetközi foci

Pazar góllal maradt veretlen a Bodö, Sallai nélkül is remekelt a Galata

A harmadik fordulót követően is veretlenül áll, és egyaránt hét ponttal rendelkezik a norvég Bodö/Glimt és a török Galatasaray a labdarúgó Európa Ligában

A norvégok ezúttal Portugáliából vitték haza a három pontot, miután a 67. perctől emberhátrányban lévő portugál Bragát a ráadásban gyűrték le.

A győztes gólt a 94. percben Villads Nielsen szerezte, aki egy bal oldali szögletet követően gyönyörű mozdulattal sarkazott a kapuba.

A 19 éves játékosnak ez volt az első találata a felnőttek között – igaz, ez nem nagy meglepetés, ugyanis a hazai bajnokikat és kupameccseket is beleszámítva mindössze 11. alkalommal lépett pályára a Bodö/Glimt első csapatában.

Egészen fantasztikus, csodálatos alkalom volt

lelkendezett a meccset követően.

A győzelem ellenére Kjetil Knutsen vezetőedző nem volt elégedett a látottakkal.

„Volt az emberelőnyünk során egy olyan 15 perces szakasz, amikor rendkívül gyengén futballoztunk. Annyi furcsa dolgot csináltunk, hogy nagyon közel kerültünk a vereséghez. De hát a futball fantasztikus” – mondta.

A török Galatasaray az első félidőben már három góllal vezetett svéd vendége, az Elfsborg ellen, de csupán 4-3-ra győzött. A skandinávok a második játékrész első húsz percében kétszer is eredményesek voltak (3-2), ám Yunus Akgün a 83. percben betalált (4-2), így a 92. percben Johan Larsson révén szerzett újabb elfsborgi találat már nem volt elég a pontszerzéshez.

Sallai Roland csak a lelátóról nézhette a győzelmet, ugyanis csapata őt nem nevezte az Európa Ligára.

Európa Liga, alapszakasz, 3. forduló

Braga (portugál) – Bodö/Glimt (norvég) 1-2 (0-0)
Galatasaray (török) – Elfsborg (svéd) 4-3 (3-0)

Kapcsolódó
Két kupavereség után megmutatná a Fradi, hogy még többre képes
Kulcsfontosságú meccs következik a Nice ellen az Európa Ligában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik