Nemzetközi foci bajnokok ligája

Túlélte a brutális nyomást a Celtic, még mindig veretlen a Brest a BL-ben

Roberto Tommasini / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nem bírt egymással az Atalanta és a Celtic
Roberto Tommasini / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nem bírt egymással az Atalanta és a Celtic
Két döntetlennel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája: a 3. forduló szerdai délutáni mérkőzésein az Atalanta a Celtickel, a Brest a Leverkusennel ikszelt.

Az, hogy Bergamóban nem született gól, csak a hazaiak ügyetlenkedésének köszönhető, a statisztikák alapján ugyanis az Atalantának sima győzelmet kellett volna aratnia.

Azonban a 62 százalékos labdabirtoklás, a 99 támadás és a 23 gólszerzési lehetőség is kevés volt, a skótok nagyszerűen védekeztek, mindössze négyszer próbálkoztak gólszerzéssel, végül a 0-0-nak is nagyon örülhetnek.

Továbbra is veretlen a Brest, a francia élvonalban 10. helyen szerénykedő csapat két osztrák ellenfelét elintézte (Sturm Graz 2-1, Salzburg 4-0), és a német nyelvterületen maradva a Leverkusen ellen sem kapott ki.

Pedig a Bundesliga címvédője szerzett vezetést Florian Wirtz révén, aki már a 15. gólját szerezte a legrangosabb kupasorozatban, ezzel utolérte a legendás Eusebiót a legeredményesebb 21 évesek vagy annál fiatalabbak között.

Az 1-1-es végeredményt Pierre Lees-Melou gyönyörű kapásgólja hozta meg, még az első félidő végén (1-1).

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló

Atalanta (olasz) – Celtic Glasgow (skót) 0-0

 

Brest (francia) – Bayer Leverkusen (német) 1-1 (1-1)
gól: Lees-Melou (39.), ill. Wirtz (24.)

 

Manchester City (angol) – Sparta Praha (cseh) 5-0 (1-0)
gól: Foden (3.), Haaland (58., 68.), Stones (64.), Matheus Nunes (88.)

 

RB Leipzig (német) – Liverpool (angol) 0-1 (0-1)
gól: Núnez (27.)

 

FC Barcelona (spanyol) – Bayern München (német) 4-1 (3-1)
gól: Raphinha (1., 45., 56.), Lewandowski (36.), ill. Kane (18.)

 

Atlético Madrid (spanyol) – Lille (francia) 1-3 (1-0)
gól: Alvarez (8.), ill. Zhegrova (61.), David (74., 89.)

 

Benfica (portugál) – Feyenoord (holland) 1-3 (0-2)
gól: Aktürkoglu (66.), ill. Ueda (12.), Milambo (33., 90+2.)

 

Red Bull Salzburg (osztrák) – Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-0)
gól: Kulenovic (49.), Petkovic (84.)

 

Young Boys (svájci) – Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)
gól: Thuram (90+3.)

Kapcsolódó
Hatalmas verést kapott Barcelonában a Bayern, nyert a Liverpool, gálázott a ManCity
Meglepetésre otthon kapott ki az Atlético Madrid és a Benfica a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.
Olvasói sztorik