A német bajnoknál úgy érzik, csak az a kérdés, Ancelottit vagy Guardiolát cserélik-e le Xabi Alonsóra

Xabi Alonso az előző idényben történelmi sikerre vezette a korábban örök másodikként elkönyvelt Bayer Leverkusent, amely a Bundesligát és a német

Xabi Alonso az előző idényben történelmi sikerre vezette a korábban örök másodikként elkönyvelt Bayer Leverkusent, amely a Bundesligát és a német kupát is megnyerte, az Európa Ligában pedig döntőt játszhatott.

Már az előző szezon közben is lehetett hallani arról, hogy mennyire kapós az edző, de hiába álltak sorba az érdeklődők, ő úgy döntött, folytatja a megkezdett munkát a Leverkusennél.

A Sky Sport német kiadása most azt írja, hogy a 42 éves spanyol edző a jövő nyáron elhagyja mostani csapatát, miután két gigász, a Real Madrid és a Manchester City verseng érte.

A Sky szerint a Leverkusennél olyannyira biztosra veszik Alonso távozását, hogy már az utódját keresik, és van is két jelöltjük: az egyik a Stuttgartot az előző idényben az ezüstéremig repítő Sebastian Hoeness, a másik pedig a német válogatott másodezője, Sandro Wagner.

Ami Alonso lehetséges következő csapatát illeti: a Realnál játékosként is megfordult már, és a német, valamint a spanyol sajtó korábban is összeboronálta már a klubbal, amellyel nyert BL-t, spanyol bajnokságot és Király Kupát is. A Realt irányító Carlo Ancelotti szerződése 2026 nyaráig szól, viszont a Manchester Citynél Pep Guardiola 2025 júniusáig kötelezte el magát, és egyelőre nincs hír arról, hogy hosszabbítana.

Egyelőre semmi konkrétat nem tudni, mindenesetre az beszédes, hogy Leverkusenben már azon törik a fejüket, hogy kinek a kezében lenne a legjobb helyen a karmesteri pálca. A Bayer 7 forduló után negyedik a Bundesligában, hátránya három pont az éllovas Bayern München mögött.