Nemzetközi foci

Flick Barca-legendákat előz az első 12 meccse alapján, de most jön az igazi teszt

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

A mostani idényben 12 tétmeccset játszott a Barcelona, ezek közül tízet megnyert a csapat, és kettőt elvesztett: a bajnokságban az Osasuna (2-4), a Bajnokok Ligájában a Monaco győzte le (1-2) – igaz, utóbbi találkozón  a katalánok a 10. perctől emberhátrányban játszottak Eric García kiállítása miatt.

A tizenkét mecccsen aratott tíz győzelem 83 százalékos eredményességet jelent, a Barca legutóbbi tíz edzőjéből a jelenlegi tréner, Hansi Flick mellett Gerardo Martino és Tito Vilanova kezdett ugyanilyen impresszív statisztikával.

Van azonban egy mutató, amiben Flick lepipálja a többieket, a 12 találkozón ugyanis 39 gólt szerzett a Barcelona, ami meccsenkénti 3,25-ös átlagot jelent,

márpedig erre sem Martinóval, sem Vilanovával, de még Pep Guardiolával vagy Luis Enriquével sem volt képes a csapat az adott szezon első 12 mérkőzésén.

A héten az eddigi legkomolyabb teszt vár a Flick-féle Barcára, mivel szerdán a BL-ben a német edző korábbi csapata, a Bayern München lesz az ellenfél, míg a bajnokságban szombat este jön a szuperrangadó a Real ellen Madridban.

Kapcsolódó
Hansi Flick elhozta azt a dinamikát, ami eddig hiányzott a Barcából
Német vezetőedzője hatására a Barcelona játéka máris sokkal intenzívebb és eredményesebb lett, egyelőre bőven felülmúlja a várakozásokat. Az igazi erőpróba azonban csak a válogatott szünet után következik.
Olvasói sztorik