Nemzetközi foci

„600 meccsen voltam edző, ilyet még nem láttam” – abszurd tizenegyeseken hüledeznek a németek

Bundesliga / Youtube
Bundesliga / Youtube

A hétvége alighanem legfurcsább meccsét a német másodosztályban játszották. A Magdeburg-Fürth 2-2 leginkább két büntetőről marad emlékezetes.

Egy-egy tizenegyest fújt be ugyanis Bastian Dankert játékvezető és mindkettőt azért, mert a játékosok akkor vették kezükbe a labdát, amikor az még játékban volt.

Az első ilyen hibát Gideon Jung, a vendég fürthiek védője követte el. A kapus 16 másodpercen át a kezében tartotta a labdát, majd letette a földre és Junghoz passzolt, aki ugyanakkor felkapta azt, hogy az ötös sarkára helyezze le. „Az én hibám volt. Azt hittem kirúgás következik” – mondta a védő később. A megítélt büntetőt El Hankouri végezte el, lövését védte a kapus, de a duplázásból már nem hibázott a hazai játékos.

A másik tizenegyes a 42. percben volt, amikor Daniel Heber azt hitte, lefújnak egy szabálytalanságot a Magdeburg tizenhatosa előtt és szabadrúgás következik, így ő is felvette a földről a felé guruló labdát. Dankert ezért is büntetőt fújt, Julian Green pedig értékesítette azt.

A Fürth vezetőedzője, Alexander Zorniger csapata tartását dicsérte, amiért a szürreális jelenetek, na meg kétgólos hátrány után pontot tudott menteni. De azért hüledezett is a történteken.

600 meccsen voltam edző, de ilyet még nem láttam, hogy egy csapat így kerüljön 1-0-s hátrányba. Az pedig, hogy két ilyen jelenet is volt a mérkőzésen, őrület

– mondta Zorniger.

Kapcsolódó
A forduló legőrültebb meccsén botlott a Bayern München
Már nem egyedül vezetik a müncheniek a Bundesligát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik