A bíróküldésen pörögnek az olaszok, Alessandro Nesta reakciója mindent visz

A Monza az AS Romával játszik, a mérkőzésre egy római játékvezetőt jelöltek ki.

A játékvezetői küldés szolgáltatott témát a napokban Olaszországban, ugyanis a vasárnapi Monza – AS Roma bajnokira Federico La Pennát jelölték ki, aki történetesen római. Miközben a sajtóban kikezdték a döntést, a meccset a tabella utolsó helyén váró monzaiak vezetőedzője, Alessandro Nesta inkább nem akar ezzel foglalkozni.

Lehet, hogy a Laziónak szurkol… Igazából nem hiszek ezekben a dolgokban, sokkal inkább az emberek jóindulatában

– mondta Nesta, aki játékosként 261 meccset húzott le az AS Roma városi riválisánál, a Laziónál, amellyel 2000-ben még bajnoki címet is nyert. Később tíz évig az AC Milant erősítette, amivel két-két bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert, míg az olasz válogatottal világbajnok volt 2006-ban.

A korábbi kiváló, és rendkívül stílusosan játszó védőt a nyáron nevezték ki a Monza vezetőedzőjének, korábban a Miami FC-t, a Perugiát, a Frosinonét és a Reggiánát edzette. Nem indul könnyen a mostani időszaka, a bajnokságban egyelőre nem sikerült győznie a csapatnak – igaz, az Intertől már rabolt pontot –, egyedül a Bresciát verte a Monza a kupában.

Kapcsolódó
Padlóra küldte egykori csapatát az olasz válogatott csatár
Mateo Retegui mesterhármast ért el a Genoa ellen.