Nemzetközi foci bajnokok ligája

Az Aston Villa edzője olyat tett, ami eddig csak Mourinhónak sikerült a BL-ben

Darren Staples / AFP
Darren Staples / AFP

Az Aston Villa-Bayern München BL-meccs a 41-es szám jegyében telt:

  • a birminghami csapat drukkerei 1983 óta először szurkolhattak hazai meccsen a legrangosabb európai kupában,
  • ráadásul győzelmet ünnepelhettek, és ezzel megszakadt a Bayern 41 meccses veretlenségi sorozata a csoportkörben (persze helyesebb, ha úgy írjuk, hogy a nem az egyenes kieséses szakaszban játszott találkozókon, hiszen az idén bevezetett új rendszerben csoportkör helyett ligaszakasz van).

A Bayern az alapszakaszban legutóbb 2017 szeptemberében szenvedett vereséget, amikor a PSG otthonában nyelt be három gólt.

Ami közös a Bayern birminghami és párizsi kudarcában: mind a kétszer Unai Emery irányította az ellenfelet.

Sőt, az 52 éves spanyol mester már harmadszor tréfálta meg a bajorokat, miután 2022-ben a Villarreallal úgy pöckölte ki nagy meglepetésre a német óriást a negyeddöntőben, hogy csapata a hazai találkozót 1-0-ra behúzta, majd Münchenben összehozott egy 1-1-es döntetlent.

Emery ezzel utolérte José Mourinhót, aki szintén három különböző csapattal, a Chelsea-vel, az Interrel és a Real Madriddal leckéztette meg a Bayernt. Az Aston Villa győztes gólját a kolumbiai Jhon Durán szerezte, aki igazi csodacseréje Emerynek, mivel idén mind az öt gólját a kispadról beszállva jegyezte.

Két kör után a Villának hat, a Bayernnek három pontja van.

Olvasói sztorik