Nemzetközi foci bajnokok ligája

Két hatalmas pofonnal elszállhattak a salzburgi BL-remények

KERSTIN JOENSSON / AFP
Abdallah Sima két góllal járult hozzá a Brest győzelméhez
KERSTIN JOENSSON / AFP
Abdallah Sima két góllal járult hozzá a Brest győzelméhez
Brutális vereséget szenvedett hazai pályán a Red Bull Salzburg labdarúgócsapata, amely a prágai pofon után a francia Bresttől 4-0-ra kapott ki a Bajnokok Ligájában.

Már az előző szezonban érződött, hogy valami nem stimmel a salzburgiaknál, hiszen a csapat sorozatban tíz bajnoki cím után tavasszal elbukott a hazai porondon. De az új évadot sem kezdte túl jól, emberemlékezet óta nem akadt példa arra, hogy egymás után négy tétmérkőzésen nyeretlen maradjon.

Ezúttal pedig ez történt: augusztus 27-e és szeptember 22-e között ikszelt a Dinamo Kijevvel a BL-playoff visszavágóján (1-1), 0-0-t játszott egy tiroli bajnokin, míg a Rapid Wientől (2-3), illetve két hete a Sparta Praha otthonában rendezett BL-meccsen (0-3) elbukott.

Azóta jött két győzelem (a kupában 4-0-ra verte a Wiener Viktoriát, a Bundesligában pedig 2-0-ra az Austria Wient), de a májusban kinevezett edző, Pepijn Lijnders nem véletlenül mondta, a Brest ellen javítani kell, különben elszállhat a továbbjutás.

Magunkra helyezzük a legnagyobb nyomást, hogyan akarunk játszani, hogyan akarunk dominanciát kialakítani. Mi magunk érdemeltük ki, hogy itt lehetünk. De teljesítenünk kell, senki nem fogja megtenni helyettünk

nyilatkozta.

Nos, az első félidőben még csak-csak tartotta magát a csapat, bár a francia bajnokságban bukdácsoló és csupán 13. helyen álló rivális megszerezte a vezetést, a második játékrészben a 66 és 75. perc között minden eldőlt, ott kilenc perc alatt háromszor is megrezdült a hazaiak hálója.

A Brest végül a kétgólos szenegáli válogatott támadó, Abdallah Sima vezérletével 4-0-ra nyert, innen nagyon nehéz lesz visszakapaszkodnia az osztrákoknak, akik a folytatásban még játszanak a Bayer Leverkusennel, a PSG-vel, a Real Madriddal és az Atlético Madriddal is

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló

Red Bull Salzburg (osztrák) – Brest (francia) 0-4 (0-1)
gól: Sima (24., 70.), M. Camara (66.), Pereira Lage (75.)

 

Stuttgart (német) – Sparta Praha (cseh) 1-1 (1-1)
gól: Millot (7.), illetve Kairinen (32.)

 

Internazionale (olasz) – Crvena zvezda (szerb) 4-0 (1-0)
gól: Calhanoglu (11.), Arnautovic (59.), Lautaro Martínez (71.), Taremi (81., 11-esből)

 

Borussia Dortmund (német) – Celtic Glasgow (skót) 7-1 (5-1)
gól: Can (7., 11-esből), Adeyemi (11., 29., 42.), Guirassy (40., 66., az elsőt 11-esből), Nmecha (79.), illetve Maeda (9.)

 

FC Barcelona (spanyol) – Young Boys (svájci) 5-0 (3-0)
gól: Lewandowski (8., 51.), Raphinha (34.), I. Martínez (37.), Mo. Camara (81., öngól)

 

Bayer Leverkusen (német) – AC Milan (olasz) 1-0 (0-0)
gól: Boniface (51.)

 

Arsenal (angol) – Paris Saint-Germain (francia) 2-0 (2-0)
gól: Havertz (20.), Saka (35.)

 

PSV Eindhoven (holland) – Sporting (portugál) 1-1 (1-0)
gól: Schouten (15.), illetve Daniel Braganca (84.)

 

Slovan Bratislava (szlovák) – Manchester City (angol) 0-4 (0-2)
gól: Gündogan (8.), Foden (15.), Haaland (58.), McAtee (74.)

Kapcsolódó
A sok KO-győzelem bizonyítja, hogy teljesen felhígult a BL mezőnye
Rangadót nyert a Leverkusen, kiütéssel nyert a Dortmund, a Barcelona, az Inter és a ManCity.
Olvasói sztorik