Élő Nemzetközi foci

Pár perc rövidzárlat elég volt, vereséggel kezdte a Fradi az Európa Ligát

BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
A Ferencváros gólnélküli első félidőt követően 2-1-re kikapott a belga Anderlecht otthonában az Európa Liga főtábláján. Előbb egy lapos lövés fogott ki Dibusz Dénesen, majd percekkel később Kasper Dolberg tizenegyesből duplázta meg a hazaiak előnyét. Az FTC a hajrára emberelőnybe került, és Adama Traoré szépített is, de az egyenlítés már nem jött össze, a Fradi először kapott ki belga csapat ellen. Jövő csütörtökön a Tottenham Hotspur látogat Budapestre.

Sérülés és eltiltás miatt bele kellett nyúlnia a védelembe Pascal Jansennek, a Ferencváros vezetőedzőjének, aki a kezdőbe rakta a nyáron igazolt Szalai Gábort, így négy magyarral állt fel a magyar bajnok – brüsszeli oldalon hat hazai játékos volt a kezdőben. Az Anderlecht beugró edzője, a 36 éves David Hubert is alapembereket volt kénytelen nélkülözni.

Nem kezdett rosszul az FTC, amely Adama Traoré révén már a 4. percben veszélyeztetett, de blokkolni tudták a próbálkozását. Az első védést azonban Dibusz Dénesnek kellett bemutatnia, és aztán át is vette a kezdeményezést az Anderlecht, amely többször próbálkozott a szünetig, a magyar kapusnak bravúrt is be kellett mutatnia. Bár xG, azaz várható gól-mutató tekintetében a Fradi állt jobban a szünetben, összességében a belga csapat mutatott jobb formát.

A második félidő lassan indult be, majd a 60. percben kicsit a semmiből vezetést szerzett az Anderlecht: egy keresztbe tett labdát Verschaeren lőtt el kapásból, kissé talán ütemtelenül, ez meglepte Dibuszt és nem tudta kiszedni az alsó sarokba tartó lapos lövést. Percekkel később Botka rúgott oda ellenfelének a tizenhatoson belül, tizenegyest kaptak a belgák, amit Dolberg értékesített magabiztosan.

Traoré volt a meccs legjobbja ferencvárosi oldalon.

Ezután Jansen gyors egymásutánban öt helyen változtatott a Ferencváros összeállításán, ám a lehetőséget sokkal inkább az adta meg, hogy a 81. percben emberelőnybe került a Fradi, Angulót állították ki. Traoré lövésével sikerült is szépíteni, de az egyenlítés már nem jött össze, az Anderlecht olyan hatékonyan őrizte a folytatásban a labdát, hogy abból még egy kiadós lökdösődés is kialakult.

A Ferencváros története során először kapott ki belga csapattól az európai kupaporondon.

Jövő csütörtökön az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur  látogat a Groupama Arénába.

Európa Liga, 1. forduló

RSC Anderlecht (belga)-Ferencvárosi TC 2-1 (0-0)
Brüsszel, Lotto Park, v.: Julian Weinberger (osztrák)

 

RSC Anderlecht: Coosemans – Sardella, Jörgensen, Simic, Ndiaye (Foket, 79.) – Verschaeren, Dendoncker, Stroeykens (Leoni, 69.), Edonzie (Ashimeru, 69.) – Amuzu (Angulo, 40.), Dolberg (Vázquez, 69.)

Ferencvárosi TC: Dibusz – Botka (Gartenmann, 76.), Cissé, Szalai, Ramírez (Civic, 76.) – Rommens, Abu Fani (Maiga, 71.) – Traoré, Zachariassen (Ben Romdan, 71.), Kady (Saldanha, 71.) – Varga B.

 

gólszerzők: Verschaeren (60.), Dolberg (66., 11-esből), illetve Traoré (86.)

piros lap: Angulo (81.)

sárga lap: Dolberg (42.), Angulo (78., 81.), Ashimeru (95.), illetve Cissé (19.), Zachariassen (32.), Botka (73.), Civic (94.), Varga B. (95.)

Vereséggel kezdte a Fradi az Európa Ligát

A Ferencváros gólnélküli első félidőt követően 2-1-re kikapott a belga Anderlecht otthonában az Európa Liga főtábláján. Előbb egy lapos lövés fogott ki Dibusz Dénesen, majd percekkel később Kasper Dolberg tizenegyesből duplázta meg a hazaiak előnyét. Az FTC a hajrára emberelőnybe került, és Adama Traoré szépített is, de az egyenlítés már nem jött össze. Jövő csütörtökön a Tottenham Hotspur látogat Budapestre.

A mérkőzés legfontosabb statisztikái.

Nem épp szép jelenetek a végére

Az Anderlecht próbálja őrizni a labdát szögletzászlónál, a ferencvárosi játékosok érthetően frusztráltak, lökdösődés alakult ki, úgy kell szétválasztani a csapatokat. Egy-egy sárga mindkét oldalon.

Szépített a Fradi!

Nagy nehezen megtört a jég. Egy beívelés után fejelték fel az égbe a labdát, Traoré érkezett lendületből, kapásból lőtt, bár egy védő megpróbált blokkolni, a fejéről a kapuba pattant a labda. Bár az asszisztens lest jelzett, a játékvezető felülbírálta, teljesen jogosan.

Emberelőnyben az FTC

A csereként az első félidőben beállt Angulo gyors egymásutánban szedett össze két sárga lapot, így a hajrá kezdetén emberelőnybe került a magyar bajnok.

Már kettővel vezet az Anderlecht

A mérkőzés talán legjobbja, Dolberg állt a labda mögé, és ugyan Dibusz érezte a jobb alsó sarkot, nem tudott védeni. Percek alatt lépett el két góllal a házigazda. Jansen ráncolta is a homlokát.

Tizenegyest kap az Anderlecht

Dibusz védése után Edozie elé pattant a labda, meghúzott egy cselt, Botka elkésett a belépővel és felrúgta.

Vezet az Anderlecht

Megint a Fradi védelmének jobb oldalát támadta a hazai csapat, Stroeykens pedig ellőtte keresztbe a labdát, amit Verschaeren kapásból a kapura tett. Talán ez meglepte Dibuszt, aki nem tudta kiszedni a jobb alsóba tartó lövést. Vezet a hazai csapat.

BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP

Varga vette célba a kaput

A csatár ugrott ki, a labdát is jól vette át és aztán ügyesen fedezte a védőjével szemben, viszont már csak egy erőtlen, lapos lövésre maradt lehetősége, magabiztosan védett a kapus.

Nem estek egymásnak a csapatok

Viszonylag csendesen indul az első félidő, lövés még nem volt a fordulás után. Egy kemény Botka-belépő volt az imént, de megúszta sárga nélkül.

Megy a második félidő

Ezúttal az Anderlecht hozta játékba a labdát, majd le is kellett cserélni a lasztit, a kapus túl puhának ítélte meg.

Vége az első félidőnek

Nem kezdett rosszul a Ferencváros, de aztán a hazaiak vették át az irányítást, többször is próbálkoztak, Dibusznak volt már három védése is, abból az egyik egy bravúr. Így is volt azonban az FTC-nek is gólszerzési lehetősége. 0-0-ról folytatják a csapatok.

Kady próbálkozott ismét

De a blokkban elakadt a lövése. Kezezést reklamált, de ha a labda el is találta Simic kezét, az a védő teste előtt volt, leszorítva.

Kényzserű csere az Anderlechtnél

Amuzu vágott ki egy nagy sprintet, majd ült le a földre és fájlalta a combját. Nem is tudja folytatni, Angulo érkezik a helyére.

Na, ez helyzet volt

Egy szöglet után volt némi kavarodás a belga tizenhatoson belül, a labda végül Vargához került, aki lőtt, a próbálkozása azonban mintha Traorén pattant volna meg és a kapu fölé szállt. Több volt ebben.

Varga felé köptek

Varga és Zanka akaszkodtak össze, majd a csatár egy kemény belépővel próbált szerelni, a védő elesett. Zanka épp sárgát reklamált, majd Vargára nézett és az irányába köpött egyet, a játékvezető alighanem lemaradt erről.

Ezt megúszta a Fradi

A középpályán veszítette el a labdát a Fradi, az Anderlecht pedig gyors kontrát vezetett, aminek a végén Edozie lőtt, ezúttal jobbal, a lapos löketet Dibusz csak kiütni merte elvetődve. Pont Sardella elé került, akire nem léptek ki, így egy igazítás után lőhetett, de a helyzet nagyságához képest elég gyatra volt a kísérlete.

Dolberg fejjel

Ramírez kezezése miatt jöhetett szabadrúgással a jobb szélről az Anderlecht, Verschaeren tekert középre, Dolberg pedig viszonylag üresen fejelhetett, de a kapu fölé célzott.

Kady megint

Most lőtt, először kötényt adott ellenfelének, majd ballal célba vette a hosszú alsót, de elakadt a labda egy lábon.

Olvasói sztorik