Élő Nemzetközi foci

Pár perc rövidzárlat elég volt, vereséggel kezdte a Fradi az Európa Ligát

BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP
A Ferencváros gólnélküli első félidőt követően 2-1-re kikapott a belga Anderlecht otthonában az Európa Liga főtábláján. Előbb egy lapos lövés fogott ki Dibusz Dénesen, majd percekkel később Kasper Dolberg tizenegyesből duplázta meg a hazaiak előnyét. Az FTC a hajrára emberelőnybe került, és Adama Traoré szépített is, de az egyenlítés már nem jött össze, a Fradi először kapott ki belga csapat ellen. Jövő csütörtökön a Tottenham Hotspur látogat Budapestre.

Sérülés és eltiltás miatt bele kellett nyúlnia a védelembe Pascal Jansennek, a Ferencváros vezetőedzőjének, aki a kezdőbe rakta a nyáron igazolt Szalai Gábort, így négy magyarral állt fel a magyar bajnok – brüsszeli oldalon hat hazai játékos volt a kezdőben. Az Anderlecht beugró edzője, a 36 éves David Hubert is alapembereket volt kénytelen nélkülözni.

Nem kezdett rosszul az FTC, amely Adama Traoré révén már a 4. percben veszélyeztetett, de blokkolni tudták a próbálkozását. Az első védést azonban Dibusz Dénesnek kellett bemutatnia, és aztán át is vette a kezdeményezést az Anderlecht, amely többször próbálkozott a szünetig, a magyar kapusnak bravúrt is be kellett mutatnia. Bár xG, azaz várható gól-mutató tekintetében a Fradi állt jobban a szünetben, összességében a belga csapat mutatott jobb formát.

A második félidő lassan indult be, majd a 60. percben kicsit a semmiből vezetést szerzett az Anderlecht: egy keresztbe tett labdát Verschaeren lőtt el kapásból, kissé talán ütemtelenül, ez meglepte Dibuszt és nem tudta kiszedni az alsó sarokba tartó lapos lövést. Percekkel később Botka rúgott oda ellenfelének a tizenhatoson belül, tizenegyest kaptak a belgák, amit Dolberg értékesített magabiztosan.

Traoré volt a meccs legjobbja ferencvárosi oldalon.

Ezután Jansen gyors egymásutánban öt helyen változtatott a Ferencváros összeállításán, ám a lehetőséget sokkal inkább az adta meg, hogy a 81. percben emberelőnybe került a Fradi, Angulót állították ki. Traoré lövésével sikerült is szépíteni, de az egyenlítés már nem jött össze, az Anderlecht olyan hatékonyan őrizte a folytatásban a labdát, hogy abból még egy kiadós lökdösődés is kialakult.

A Ferencváros története során először kapott ki belga csapattól az európai kupaporondon.

Jövő csütörtökön az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur  látogat a Groupama Arénába.

Európa Liga, 1. forduló

RSC Anderlecht (belga)-Ferencvárosi TC 2-1 (0-0)
Brüsszel, Lotto Park, v.: Julian Weinberger (osztrák)

 

RSC Anderlecht: Coosemans – Sardella, Jörgensen, Simic, Ndiaye (Foket, 79.) – Verschaeren, Dendoncker, Stroeykens (Leoni, 69.), Edonzie (Ashimeru, 69.) – Amuzu (Angulo, 40.), Dolberg (Vázquez, 69.)

Ferencvárosi TC: Dibusz – Botka (Gartenmann, 76.), Cissé, Szalai, Ramírez (Civic, 76.) – Rommens, Abu Fani (Maiga, 71.) – Traoré, Zachariassen (Ben Romdan, 71.), Kady (Saldanha, 71.) – Varga B.

 

gólszerzők: Verschaeren (60.), Dolberg (66., 11-esből), illetve Traoré (86.)

piros lap: Angulo (81.)

sárga lap: Dolberg (42.), Angulo (78., 81.), Ashimeru (95.), illetve Cissé (19.), Zachariassen (32.), Botka (73.), Civic (94.), Varga B. (95.)

Cissé kapja az első sárga lapot

Dolberg fordult le könnyedén a középpályán a védőről, aki mást nem tudott tenni, mint kézzel lerántotta a dánt, villant is a sárga.

Ez most nagyon kellett az FTC-nek

Botkát verték meg a védelem jobb szélén, jött a beadás középre, Ramírez a kapu torkában tisztázott fejjel. Dibusz alighanem verve lett volna, ha eljut a labda Amuzuhoz.

Dibusz megint akcióban

Edozie is ballal tesztelte a magyar kapust, az alsó sarkot vette célba, Dibusz vetődve védett és itt már villannia kellett.

Dibusznak kell először védenie

Dolberg kapta meg a labdát a ferencvárosi tizenhatos vonalánál, jobbal felpörgette magának, majd fordulás után ballal lőtt, Dibusz eldőlve védett. Nem kellett tőle bravúr, de ez volt az első kaput eltaláló lövés a meccsen.

A Fradié volt az első gólszerzési lehetőség

A jobb oldalon sikerült a belga védelem mögé kerülni, Botka adta középre a labdát, és ugyan egy védő belecsúsztatott, de így is eljutott a passz Traoréhoz. A támadó meghúzott egy cselt, majd lőtt, fejjel blokkolt egy védő.

Megy a meccs

A Ferencváros kezdte a meccset, egy felíveléssel próbálkozott a csapat, de az nem volt sikeres, így 20 másodpercen belül megvolt az első eladott labda.

Különleges mezben a hazaiak

Az Anderlecht színe a lila-fehér, ehhez képest ezúttal a harmadik számú mezét veszi fel a csapat, amit a szecesszió ihletett, és zöldes árnyalatot kapott.

BRUNO FAHY / BELGA MAG / Belga via AFP A mez színe is olyan lesz, mint a nadrágé és a sportszáré.

Philippe Rommensre különleges mérkőzés vár

Jó érzés visszatérni Belgiumba, ez az első profi meccsem, amit ellenfélként a hazámban játszhatok. Erős Anderlechttel mérkőzünk meg, kemény találkozóra számítok, hiszen a belga együttes minőségi játékosokkal rendelkezik. Meglátjuk, előnyünkre válik-e, hogy edzőt váltott az Anderlecht. A játékosai biztosan motiváltak lesznek. Úgy gondolom, szűk teret fognak nekünk biztosítani, így ki kell használnuk, ha nálunk lesz a labda. Nagy tetszik az UEFA Európa Liga új lebonyolítási rendszere, több ellenféllel szemben mérethetjük magunkat

– mondta a belga középpályás.

Kovács Tamás / MTI

Szalai Gábor kezd a Fradiban

A nyáron igazolt Szalai Gábor is ott van a kezdőben. Pascal Jansen dolgát sérülés és eltiltás nehezítette a védelem összeállításakor, végül a magyar hátvédnek szavazott bizalmat a védelem tengelyében. A támadósorban továbbra is csak a cserék között szerepel a rekordigazolás, a brazil Matheus Saldanha, aki az eddigi két fellépésén három gólt szerzett. A magyar válogatott támadója, Varga Barnabás lesz a center. Dibusz Dénes és Botka Endre is ott van a csapatban, azaz négy magyarral áll fel a kezdésre az FTC.

Olvasói sztorik