Nemzetközi foci

Dráma a köbön, négygólos meccsen ikszelt a City és az Arsenal

Paul Ellis / AFP
Paul Ellis / AFP

2-2-es döntetlent játszott egymással a címvédő Manchester City és az Arsenal a Premier League 5. fordulójában. A hazaiak bő egy félidőt emberelőnyben játszottak, de csak a 98. percben egyenlítettek. Michael Oliver játékvezető alighanem a következő napok egyik főszereplője lesz az angol sajtóban.

A meccs nagyon jól indult a hazaiak számára, Erling Haaland ugyanis már a kilencedik percben vezetéshez juttatta a Cityt.

A norvég sztárcsatár ezzel a találattal beállította az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo Real Madridban felállított rekordját, Haalandnak ugyanis ez volt a 105. meccsén a 100. gólja a manchesterieknél.

A kapott gól ellenére az Arsenal nem tört meg, és a nyáron szerződtetett olasz válogatott Riccardo Calafiori bombagóljával a 22. percben egyenlített. Lendületben maradtak a vendégek, akik a félidő ráadásának első percében egy szöglet után, Gabriel fejesgóljával a vezetést is megszerezték. Közvetlenül a szünet előtt Leandro Trossard szabálytalankodott a pálya közepén, ezért megkapta a második sárga lapját, így az Arsenal emberhátrányba került – leginkább ezt a döntést fogják még vitatni a következő napokban.

A második félidő nagyon egyoldalú volt, a City igyekezett kihasználni az emberelőnyt, de a szurkolóknak egészen a 98. percig kellett várniuk az újabb hazai gólra, akkor egy szöglet után John Stones piszkálta a kapuba a labdát hat méterről. A 10 sárga lappal záruló összecsapás rangadóhoz méltó módon, feszült pillanatokkal ért véget, az Arsenalnak nem sikerült elvinnie a három pontot Manchesterből, a City viszont a döntetlennel megőrizte listavezető pozícióját.

Premier League, 5. forduló

Brighton-Nottingham Forest 2-2 (2-1)

Manchester City-Arsenal 2-2 (1-2)

Kapcsolódó
Belenézett egy háromgólos vereségbe Felcsúton a Vidi
A Felcsút az erőviszonyoknak megfelelően győzni tudott a Fehérvár ellen az NB I 7. fordulójában.
Olvasói sztorik