Nemzetközi foci

„Elég komolynak tűnik a sérülése” – a Manchester City elleni csúcsrangadót is bukja az Arsenal csapatkapitánya

Annelie Cracchiolo / DeFodi Images via Getty Images
Annelie Cracchiolo / DeFodi Images via Getty Images

Mi is írtunk róla, hogy nemcsak a norvég szurkolók, de az Arsenal-drukkerek is összerezzentek, amikor Martin Ödegaard fájdalmas arccal sántikált le a pályáról az Ausztria elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen elszenvedett bokasérülése után.

A Premier League előző fordulójában az Arsenal csapatkapitánya nélkül nyerte meg az észak-londoni derbit a Tottenham ellen, és az MRI-vizsgálatok után kiderült, hogy a norvég középpályás további fontos meccsekről marad majd le.

A bokaszalagjai sérültek, és elég komolynak tűnik a dolog, úgyhogy egy ideig még nem számíthatunk rá. Remélhetőleg nem hónapokról van szó.

Ő a kapitányunk, az egyik legjobb és legfontosabb játékosunk. Az identitásunk nagyban kötődik ahhoz, ahogy játszik, és ahogy a pályán viselkedik. Ez egy nagy teszt a csapat számára, hogy nélküle képesek leszünk-e másfajta arcunkat mutatni” – nyilatkozta Mikel Arteta, az Arsenal edzője.

A 25 éves Ödegaard az Arsenal első három bajnokiján kezdő volt, de gól és gólpassz nem került a neve mellé. Az Arsenal csütörtökön az Atalanta vendége lesz a BL-ben, vasárnap pedig a Premier League csúcsrangadóján az éllovas Manchester Cityhez látogat. Ha az Arsenal nyerni tud az Etihadban, megelőzi a címvédőt, és átveszi a vezetést a tabellán.

Olvasói sztorik