Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ibrahimovic már új edzőt keres az AC Milannak

Gabriel BOUYS / AFP
Szaporodnak Paulo Fonseca gondjai
Gabriel BOUYS / AFP
Szaporodnak Paulo Fonseca gondjai
Elképzelhető, hogy története egyik leggyorsabb edzőváltása előtt áll az AC Milan labdarúgócsapata, olasz források szerint ugyanis öt térmérkőzés után veszélybe került a nyáron szerződtetett Paulo Fonseca állása.

A milánóiaktól május végén távozott Stefano Pioli, aki 2021-22-ben bajnoki aranyéremre vezette a csapatot. Utódja Paulo Fonseca lett, akik féltettek a feladattól, hiszen a portugál szakember eddig az AS Romával egy 5. és egy 7. helyet, legutóbb a francia Lille-lel egy 5. és egy 4. helyezést ért el, azaz a kiugró nagy siker még hiányzott az önéletrajzából.

És hát ennél azért a Milannál többet vártak, pláne, hogy a nyáron 72 millió eurót költött az erősítésre a vezetés, és szerződtette többek között Youssouf Fofanát (Monaco, 20 millió euró), Strahinja Pavlovicot (RB Salzburg , 18 millió), Emerson Royalt (Tottenham, 15 millió) és Álvaro Moratát (Atlético Madrid, 13 millió).

Az eredmények azonban nem jöttek, a csapat az eddigi öt tétmérkőzése közül mindössze egyet nyert meg (a Veneziát győzte le 4-0-ra), játszott két 2-2-es döntetlent a Torino és a Lazio ellen úgy, hogy mindkétszer egyenlítenie kellett a pontszerzésért, míg a Serie A-ban a Parmától (1-2), a Bajnokok Ligája nyitányán pedig otthon a Liverpooltól szenvedett vereséget (1-3).

A hónap elején az olasz sajtó már arról számolt be, hogy az új edzőnek három nyeretlen bajnoki után félteni kellett az állását, most a La Gazzetta dello Sport írta azt, hogy egy esetleges Inter elleni, vasárnapi vereség Fonseca szerződésének végét jelenthetné.

Ilyen gyorsan még egy edzőt sem menesztettek a klubtól, a negatív csúcsot Marco Giampaolo tartja hét összecsapással 2019-ből.

Ha hinni lehet a Sky Sport Italia és a Sky Deutschland híreinek, akkor Zlatan Ibrahimovic, aki állítólag kezdettől fogva nem támogatta Fonseca szerződtetését, már megkereste Edin Terzicet, aki az előző idényben a Borussia Dortmundot vezette a Bajnokok Ligája döntőjéig.

Terzic a hírek szerint kedden már megfigyelőként ott volt a San Siróban is, hogy tényleg készen álljon az esetleges beugrásra.

A Gazzetta szerint Maurizio Sarri, a Lazio, a Napoli és a Juventus volt edzője a másik fő jelölt, de a lap a csütörtöki nyomtatott számában azt írta, még David Moyest, a West Ham és a Manchester United korábbi edzőjét is felajánlották a Milannak az ügynökein keresztül.

sdsd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik