Nemzetközi foci bajnokok ligája

Hihetetlen mázlis góllal nyert a PSG, nem bírt egymással a Manchester City és az Inter

Franck FIFE / AFP
Franck FIFE / AFP

A megújult Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának rangadóját Manchesterben vívták, ahol a 2023-as döntő két szereplője, a City és az Inter csapott össze.

Az első félidő legizgalmasabb történése az volt, hogy a manchesteriek belga zsenije, De Bruyne megsérült, Pep Guardiola le is cserélte a félidőben,

és erősen kérdéses, hogy a támadó középpályás játszhat-e az Arsenal elleni hétvégi rangadón.

A második félidő első nagy lehetőségénél Darmian bosszantotta fel edzőjét, Simone Inzaghit, ígéretes lövőhelyzetben ugyanis rossz megoldást választott. Sommernek, az Inter kapusának a De Bruyne helyére beállt Foden helyzeténél kellett az első komoly védést bemutatnia, majd a hazai drukkereket leszurkoló olasz fanatikusok foghatták a fejüket, amikor Mhitarjan tiszta helyzetből az égbe lőtte a labdát.

A hajrában Gündogan előtt adódott a meccslabda, de a fejesét Sommer fogta, így nem született gól a találkozón. A Guardiola-érában ez volt a City 42. hazai meccse, és mindössze a második olyan, amelyen nem szerzett gólt az angol klub (az elsőt 2022 márciusában, a Sporting ellen hozta le a manchesteri csapat).

Párizsban is a 90. percig kellett várni a gólra, pedig a hazaiak mindent megpróbáltak, de sokáig nem jártak sikerrel. Az első félidőben sem a PSG, sem a spanyol bajnokság tavalyi meglepetéscsapata, a Girona nem találta el a kaput, aztán a másodikban Dembélé lépett ki ziccerben, ám Krejci egy fantasztikus szereléssel megakadályozta a francia szélsőt a gólszerzésben.

A folytatásban sorjáztak a PSG-ziccerek, Dembélé felső sarokba tartó lövését óriási bravúrral szedte ki Gazzaniga, aztán Kolo Muani centikkel lőtt a jobb sarok mellé, majd a Girona kapusának bal lábában akadt el Hakimi közelije. Az előzmények után törvényszerű volt, hogy a vendégek argentin kapusa lesz a negatív hős: a 90. percben Nuno Mendes balról lőtte a labdát a kapu elé, amely egy Girona-játékos lábán megpattant, és valahogy átcsorgott a labdáért nyúló Gazzaniga lábai között.

A PSG 26 lövéssel próbálkozott (a Girona hárommal), de ezek közül csak öt találta el a kaput.

A tavasszal a Real Madrid elleni döntőt elveszítő Dortmund háromgólos győzelemmel kezdett, a Brugge ellen a csereként beállt Gittens duplázott, aki David Beckham és Marcus Rashford után a harmadik angol lett a BL-ben, aki a kispadról beszállva egynél többször volt eredményes.

Gittens első gólja egy megpattanó lövésből született:

A második gólnál megtáncoltatta a védőket, aztán kilőtte a hosszút:

A nap kiütését a Celtic produkálta, amely legnagyobb BL-diadalát aratta, amikor ötöt számolt a Slovanra.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 1. forduló:

Club Brugge (belga) – Borussia Dortmund (német) 0-3 (0-0)
gól: Gittens (76., 86.), Guirassy (90+5., 11-esből)

 

Celtic Glasgow (skót) – Slovan Bratislava (szlovák) 5-1 (1-0)
gól: Scales (17.), Furuhasi (47.), Engels (56., 11-esből), Maeda (70.), Idah (87.), illetve Wimmer (60.)

 

Manchester City (angol) – Internazionale (olasz) 0-0

 

Paris Saint-Germain (francia) – Girona (spanyol) 1-0 (0-0)
gól: Gazzaniga (90., öngól)

 

Bologna (olasz) – Sahtar Donyeck (ukrán) 0-0

 

Sparta Praha (cseh) – Red Bull Salzburg (osztrák) 3-0 (2-0)
gól: Kairinen (2.), Olatunji (42.), Laci (58.)

Olvasói sztorik