Nemzetközi foci

Lukaku az élre küldte a Napolit, az Inter pontmentéssel hangolt a durva hetére

Alessandro Tocco / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Alessandro Tocco / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A címvédő Internazionale 1-1-es döntetlent játszott a Monza otthonában a Serie A 5. fordulójában.

A milánóiak játszottak veszélyesebben, mégis a korábbi Lazio- és Milan védő, Alessandro Nesta által irányított Monza szerzett vezetést a 81. percben: a belső védő Izzo adott középre, a csereként beállt Dany Mota pedig látványos fejest küldött a jobb felsőbe.

Az Internél is egy csere volt eredményes, méghozzá az a Dumfries, aki a korábban a Monzában játszó Carlos Augusto középre lőtt labdájára ért oda a hosszún.

Az 1-1 azt jelenti, hogy az Internek nyolc pontja van, és Simone Inzaghi csapata húzós hét elé néz: szerdán a Manchester Cityvel találkozik a BL-ben, majd jön vasárnap a milánói derbi.

Az Inter pontvesztése azt jelenti, hogy az első fordulóban elszenvedett 3-0-s veronai veresége után gúnyosan kikacagott Napoli vezeti a tabellát.

Antonio Conte csapata Di Lorenzo mázlis lövésével szerzett vezetést Cagliariban, majd a második félidőben Meret két bravúrja kellett ahhoz, hogy ne egyenlítsenek a szárdok. Onnantól viszont nyeregben volt a Napoli, Kvarachelia, Lukaku és Buongiorno is betalált, így kiütés lett a vége. Lukaku a gólja mellett két gólpasszt is bevéshetett, a belga center úgy tűnik tényleg kivirul, ha Conte üvöltözik neki a kispadról.

A csatár 100 percet játszott eddig új klubjában, a mérlege: 2 gól, 2 gólpassz. A szintén most nyáron érkezett David Neres sem lazsált, amióta az Opta elkezdte gyűjteni az adatokat (vagyis 2004-2005 óta), ő az első, aki az első három olasz bajnokiján egyaránt gólpasszt ért el.

A Roma két pontot Genovában hagyott. Pedig a tavalyi spanyol gólkirály, a Gironától érkezett Dovbik megszerezte első gólját új munkahelyén, ám a négyperces hosszabbításból hatperces lett, és De Winter fejesével a Genoa 1-1-re mentette a találkozót. A Roma ezzel négy kör után is nyeretlen még.

A tavaszi Európa Liga-döntő hőse, Lookman vezette győzelemre az Atalantát, amely kétszer is hátrányba került otthon a Fiorentina ellen, ám a nigériai válogatott támadó kiosztott két csodás gólpasszt, majd megszerezte a három pontról döntő találatot.

A bajnokságot jól kezdő Torino továbbra is őrzi veretlenségét, bár a Lecce elleni döntetlen esetében valószínűleg félig üres a pohár a Toro-drukkerek számára.

Serie A, 4. forduló:

Genoa – AS Roma 1-1 (0-1)
Atalanta – Fiorentina 3-2 (3-2)
Torino – Lecce 0-0
Cagliari – Napoli 0-4 (0-1)
Monza – Internazionale 1-1 (0-0)

 

szombaton játszották:
AC Milan – Venezia 4-0 (4-0)
Como – Bologna 2-2 (1-0)
Empoli – Juventus 0-0

 

hétfőn játsszák:
Parma – Udinese 18.30
Lazio – Verona 20.45

 

A tabella:
1. Napoli 4 9-4 9
2. Internazionale 4 9-3 8
3. Juventus 4 6-0 8
4. Torino 4 5-3 8
5. Udinese 3 4-2 7
6. Hellas Verona 3 5-3 6
7. Empoli 4 3-2 6
8. Atalanta 4 8-8 6
9. AC Milan 4 9-6 5
10. Genoa 4 4-5 5
11. Lazio 3 6-5 4
12. Parma 3 4-4 4
13. Lecce 4 1-6 4
14. Fiorentina 4 5-6 3
15. Monza 4 3-4 3
16. AS Roma 4 2-3 3
17. Bologna 4 4-7 3
18. Como 4 3-7 2
19. Cagliari 4 1-6 2
20. Venezia 4 1-8 1

Olvasói sztorik