Nemzetközi foci

„Várjon egy kicsit, még nem mondok le” – két vereség után sem adja fel a Fradi egykori edzője

Michal Cizek / AFP
Az ukrán Vitalij Mjkolenko és a cseh Vasil Kusej csatája
Michal Cizek / AFP
Az ukrán Vitalij Mjkolenko és a cseh Vasil Kusej csatája
Két vereséggel kezdte meg Nemzetek Ligája szereplését az ukrán labdarúgó-válogatott, amely Albánia után Csehországtól is kikapott a B divízió 1-es csoportjában. A 3-2-es zakót követően Szerhij Rebrovnak szegezték a kérdést, hogy tervezi-e a lemondását.

„Mindannyian idegesek vagyunk az eredmény miatt, sajnos nagyon fontos meccset veszítettünk el. De hálás vagyok a srácoknak, mert megpróbálták menteni a menthetőt” – nyilatkozta Rebrov a prágai 3-2-es ukrán vereséggel véget ért mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Én csak azt kérdezem, hogy miért a második félidőben kezdtük el futballozni? Az elején a csehek nagyon agresszívak voltak, ezért nehezen tudtunk helyzeteket kialakítani. De végül mindent a védekezésben elkövetett hibák döntöttek el, ezek miatt veszítettünk.”

Miután Ukrajna két mérkőzés után pont nélkül áll, a Ferencváros egykori edzője nem kerülhette el az esetleges lemondását firtató kérdést.

Várjon egy kicsit, még nem mondok le

– felelte mosolyogva az 50 éves szakember.

„Dolgozni fogunk a hibáink kijavításán. De ugye mennyire nem egyértelmű a helyzet? Egyesek azt mondják, hogy nem volt szerencsénk, mások azt mondják, hogy mondjunk le. Azt hiszem, sok munka vár még ránk. Igen, két meccs után nulla pontunk van, de az a célunk, hogy kijussunk a 2026-os világbajnokságra. A világbajnoki selejtezőkből és a Nemzetek Ligájából is odajuthatunk. Annak ellenére, hogy közel egy éve dolgozom az ukrán válogatottal, legfeljebb három hétig találkoztam a csapattal – ha nem számítjuk bele a nyári Eb-t. Nagyon nehéz így dolgozni.”

Kiemelte, hogy mennyire hálás a közönségnek, hiszen a lelátón rengeteg ukrán zászlót látott.

„De nemcsak az ukránoknak, hanem a cseheknek is köszönöm, hiszen legutóbb Albánia ellen az ukrán válogatottnak szurkoltak. Mindig nagyon örülünk, amikor Csehországban játszhatunk és

hálásak vagyunk azoknak, akik támogatnak minket és Ukrajnát.

Ivan Hasek cseh szövetségi kapitány kicsit megnyugodhatott, a legutóbbi, grúziai 4-1-es vereség után ugyanis úgy fogalmazott, hogy el kell kezdeniük nyerni, különben nincs itt semmi dolga.

„Tudtam, hogy az összeállítás miatt kritikák érhetnek, de mindig az eredmény az első. Elsősorban védekezésben próbáltuk újra felépíteni a játékot, a pályára küldött labdarúgók elkötelezettsége a legmagasabb szinten volt, így abszolút elégedett vagyok. Az ilyen kemény meccsek nem csak nekem, hanem az egész csapatnak is erőt adnak” – mondta.

Nemzetek Ligája, 2. forduló

A divízió:

3. csoport:
Hollandia-Németország 2-2 (1-2)
Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0-0

 

Az állás: 1. Németország 4 pont (7-2), 2. Hollandia 4 (7-4), 3. Bosznia-Hercegovina 1 (2-5), 4. Magyarország 1 (0-5)

 

B divízió:

1. csoport:
Albánia-Georgia 0-1 (0-0)
Csehország-Ukrajna 3-2 (2-1)

 

Az állás: 1. Georgia 6 pont, 2. Albánia 3 (2-2), 3. Csehország 3 (4-6), 4. Ukrajna 0

 

2. csoport:
Anglia-Finnország 2-0 (0-0)
Írország-Görögország 0-2 (0-0)

 

Az állás: 1. Görögország 6 pont (5-0), 2. Anglia 6 (4-0), 3. Írország (0-4), 4. Finnország 0 (0-5)

 

C divízió:

4. csoport:
Észak-Macedónia – Örményország 2-0 (0-0)
Lettország – Feröer-szigetek 1-0 (0-0)

 

Az állás: 1. Észak-Macedónia 4 pont, 2. Örményország 3 (4-3), 3. Lettország 3 (2-4), 4. Feröer-szigetek 1

 

D divízió:

2. csoport:
Andorra-Málta 0-1 (0-1)

 

Az állás: 1. Moldova 3 pont/1 mérkőzés (2-0), 2. Málta 3/2 (1-2), 3. Andorra 0/1

Kapcsolódó
Harry Kane tud ünnepelni: duplázott századik válogatott meccsén
A csatár két góljával verték az angolok a finneket.
Olvasói sztorik