Nemzetközi foci

Az utolsó pillanatban bekerült a magyarok elleni keretbe a napokkal ezelőtt lelátóra zavart bosnyák futballista

Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images
Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images

Két helyen változtatott a keretben a magyarok elleni meccs előtt a bosnyák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Sergej Barbarez. A sport1.oslobodjenje.ba cikke szerint a sérüléséből felépülő Haris Hjardanovicnak, valamint Dennis Hadzikadunicnak is bizalmat szavazhat a kapitány, míg az a Dal Varesanovic és Stjepan Radeljic kerülnek ki a meccskeretből, akik nem léptek végül pályára a hollandok ellen 5-2-re elveszített szombati mérkőzésen.

A két játékos közül Hadzikadunic esete az érdekes. A 28-szoros válogatott védő ugyanis csak a lelátón foglalhatott helyen Hollandia ellen, mégpedig azért, mert a szakmai stáb elégedetlen volt az edzéseken tanúsított hozzáállásával, úgy látták, hogy fásult és kedvtelen, ami nem profihoz méltó. Erről a Bildnek beszélt Barbarez (a játékos a Hamburgnál van kölcsönben), de már akkor megjegyezte:

Ez most csak pillanatnyi döntés, mindenki megérdemel egy második esélyt.

Úgy fest, hogy a Malmőben született, többszörös svéd utánpótlás-válogatott, de felnőttként a bosnyák nemzeti tizenegyet választó Hadzikadunic Budapesten kapja meg ezt a második esélyt. A bosnyák válogatott élére idén áprilisában kinevezett Barbarez két felkészülési meccsen is csak a hajrában dobta be a védőt, aki eddig összesen 25 percet kapott az edzőtől.

A magyar-bosnyák meccs 20 óra 45 perckor kezdődik. Marco Rossi csapat egy németországi 5-0-s pofon után javítana.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik