Nemzetközi foci

„Eltöröm a lábatokat, tönkreteszlek titeket” – megfenyegette az elnök a bulizó válogatott focistákat

Erkin Keci / ANADOLU / Anadolu via AFP
Erkin Keci / ANADOLU / Anadolu via AFP

Komoly botrány robbant ki a koszovói labdarúgó-válogatott körül. A csapat pénteken 3-0-ra kikapott hazai pályán Romániától a Nemzetek Ligája C divíziójában, ami után Edon Zhegrova, Arjanet Muric és Florent Muslija elmentek bulizni és hajnalig italoztak – ők mindhárman pályára léptek a meccsen. Mivel nem először tett lazított így a trió, a koszovói válogatott német kapitánya, Franco Foda megelégelte a kihágásokat, a Ciprus elleni – egyébként 4-0-ra megnyert – hétfői meccsre száműzte őket a keretből.

A koszovói média közben arról ír, hogy a szövetség elnöke, Agim Ademi megfenyegette a labdarúgókat. Erről egyikük nyilatkozott név nélkül, idézte az elnök szavait, aki azt mondta: „Eltöröm a lábatokat, tönkreteszlek a titeket!”

Természetesen megkeresték Ademit, aki a fenyegetésről szóló részt nem kommentálta. Azt elmondta ugyanakkor, világosak a válogatottnál lefektetett szabályok, Foda csak ezek alapján járt el, a szövetség pedig maximálisan támogatja a kapitányt.

A játékosok szerint sok hazugság terjed róluk a sajtóban, és ők inkább szavak helyett a játékukkal szeretnének reagálni. Kérdés azonban, hogy a szövetség tervez-e további büntetést velük szemben.

Kapcsolódó
Az utolsó pillanatban bekerült a magyarok elleni keretbe a napokkal ezelőtt lelátóra zavart bosnyák futballista
Két helyen változtatott a keretben a magyarok elleni meccs előtt a bosnyák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Sergej Barbarez. A sport1.
Olvasói sztorik