Nemzetközi foci

A Fradi és a Kisvárda légiósa is betalált a Nemzetek Ligájában

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

Az olasz labdarúgó-válogatott 2-1-re győzött Izrael ellen a Bozsik Arénában játszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Az izraeli csapat a zsidó állam Hamász ellen vívott háborúja miatt nem játszhat odahaza, és amíg a belgákat Debrecenben fogadta, addig az olaszokkal a Honvéd stadionjában találkozott.

A Gazzetta dello Sport azt írta, a lelátón helyet foglaló olasz drukkerek egy része hátat fordított a pályának az izraeli himnusz alatt, így tüntetve a Gázában zajló háború ellen. Az olasz drukkereket később az bosszantotta fel, hogy a műsorközlő az első félidőben többször is rákezdett az izraeli csapatot biztató rigmusra, egészen addig, amíg az UEFA küldöttje le nem állította.

A pályán bátran kezdett az izraeli csapat, ám gólt mégis az olaszok szereztek, nem is akármilyet: Dimarco belőtt labdáját Frattesi mellel továbbította a kapuba.

Az Interben idén három bajnokin alig ötvenpercnyi lehetőséget kapó Frattesi a másik olasz gólban is szerepet vállalt: ő szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd Raspadori lökete után Kean vágta be a kipattanót.

Az olaszok kétgólos vezetésnél nem meglepő módon visszavettek, az izraeliek pedig a 90. percben a csereként beállt Fradi-légiós, Abu Fani látványos lövésével szépíteni tudtak, de ennél közelebb nem kerültek.

Ugyanebben a csoportban a franciák ugyanúgy legyőzték a belgákat, ahogy azt megtették az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében is. Akkor is Kolo Muani volt az egyik főszereplő, az ő lövése vágódott be Vertonghenről, most ekkora segítséget nem kapott, bár tény, az első gól előtt francia szempontból kétszer is tökéletesen (és nagyon szerencsésen) pattant a labda.

A gólokkal az Eb-n látványosan spóroló franciák ezúttal nem álltak meg 1-0-nál, és Dembélé nagy gólt ragasztott a léc alá az 57. percben.

A csoportot az olaszok vezetik 6 ponttal, a franciák és a belgák 3-3 ponttal követik őket.

Született még egy magyar érdekeltségű gól a hétfői játéknapon, a montenegrói csapatból ugyanis a kisvárdai Camaj talált be. Abu Fanihoz hasonlóan azonban ő sem lehetett igazán boldog, mivel Wales, amely az 1. és a 3. percben is gólt szerzett, 2-1-re nyerni tudott idegenben. A walesi válogatott első győzelmét aratta az új szövetségi kapitánnyal, Craig Bellamyval.

A hétfői játéknapon két mesterhármast is feljegyezhettünk, a szlovénoknál Gulácsi Péter és Willi Orbán lipcsei csapattársa, Benjamin Sesko triplázott a kazahok ellen, míg a törököknél a nemrég a Benficához igazoló Aktürkoglu szórta meg az izlandiakat.

A norvég-osztrák meccset ki más, mint Haaland döntötte el, akinek elsőre elvették a gólját les miatt, de a videózás után kiderült, hogy nem volt előrébb a védőnél. A Manchester City csatárának 35. válogatottbeli meccsén ez volt a 32. gólja, és már csak kettőt kell szereznie ahhoz, hogy ő legyen hazája gólrekordere.

Izgalmasan alakult a végjáték C divízióban játszott román-litván meccsen: a baltiak úgy tűnt, megszerzik a vezetést a 78. percben, ám Antanavicius gólját végül visszavonta a bíró, a hajrában pedig a románok kétszer is eredményesek voltak, így besöpörték a három pontot.

eredmények, Nemzetek Ligája:

A divízió:
2. csoport:
Izrael – Olaszország 1-2 (0-1)
gól: Abu Fani (90.), illetve Frattesi (38.), Kean (62.)

 

Franciaország – Belgium 2-0 (1-0)
gól: Kolo Muani (29.), Dembélé (57.)

 

Az állás: 1. Olaszország 6 pont, 2. Franciaország 3 (3-3), 3. Belgium 3 (3-3), 4. Izrael 0

 

B divízió:
3. csoport:
Norvégia – Ausztria 2-1 (1-1)
gól: Myhre (9.), Haaland (80.), illetve Sabitzer (37.)

 

Szlovénia – Kazahsztán 3-0 (2-0)
gól: Sesko (23., 28., 63.)

 

Az állás: 1. Szlovénia 4 pont (4-1), 2. Norvégia 4 (2-1), 3. Ausztria 1 (2-3), 4. Kazahsztán 1 (0-3)

 

4. csoport:
Montenegró – Wales 1-2 (0-2)
gól: Camaj (73.), illetve K. Moore (1.), H. Wilson (3.)

 

Törökország – Izland 3-1 (1-1)
gól: Aktürkoglu (2., 52., 88.), illetve Pálsson (37.)

 

Az állás: 1. Törökország 4 pont (3-1), 2. Wales 4 (2-1), 3. Izland 3, 4. Montenegró 0

 

C divízió:
2. csoport:
Ciprus – Koszovó 0-4 (0-2)
gól: Muriqi (9., 21., az elsőt 11-esből), Al. Rrahmani (48.), Dellova (55.)

 

Románia – Litvánia 3-1 (1-1)
gól: Mihaila (4.), Marin (87.), Mitrita (90+2.), illetve Kucys (34.)

 

Az állás: 1. Románia 6 pont, 2. Koszovó 3 (4-3), 3. Ciprus 2 (1-4), 4. Litvánia 0

Olvasói sztorik