2019 decemberében, egy hónappal a 18. születésnapja előtt Reinier Jesus váratlan ajándékot kapott: a Flamengo támadó középpályását arra kérték, hogy vegyen részt egy találkozón a családjával és a menedzserével együtt abban a szállodában, amelyben a dél-amerikai bajnok megszállt a katari klubvilágbajnokságon. A fiatal brazil alig tudta leplezni izgatottságát, amikor közölték vele, hogy a Real Madrid erősen érdeklődik iránta.
A meglepettség csak a sztárklubnak szólt, hiszen Reinier számára már kijelölték az utat, nem véletlenül kötött olyan szerződést a Flamengóval, amelyben változó és folyamatosan emelkedő kivásárlási záradékot iktattak.
A terv az volt, hogy kezdetben egy kisebb európai csapathoz költözik, szóba került a német Borussia Dortmund, a holland Ajax és az angol Everton is. Ehhez képest bejelentkezett a Real Madrid és a Manchester City, és a nagy versengésből a spanyol óriás jött ki győztesen. Pontosabban a futballista mellette döntött, elsősorban azért, mert már volt kitaposott út Vinícius Junior (2017, 45 millió euró) és Rodrygo (2018, 40 millió euró) által.
Ahogy a The Athletic írta, a brazil tinisztárok megszerzése a madridi stratégia részévé vált azóta, hogy Florentino Pérez mélységesen csalódott, amiért 2013-ban alulmaradt a Barcával szemben a Neymarért folytatott harcban. Emiatt külön dél-amerikai játékosmegfigyelő egység jött létre, amelynek vezetését Juni Calafatra bízták. Már Vinicius Juniort és Rodrygót is ő szemelte ki (később segédkezett Eder Militao és Federico Valverde szerződtetésénél is), de ő jelezte a Realnak, hogy erre a Reinier gyerekre érdemes lenne odafigyelni.
2020. január 20-án meg is született a megállapodás, a spanyol sztárklub beelőzte a Manchester Cityt, a Liverpoolt, az Arsenalt és a Paris Saint-Germaint, kifizette a 30 millió eurót, a pénz 80 százaléka a Flamengót, 10 százalékát a család, a maradék 10 százalékot pedig a játékos ügynöke kapta. A játékos a szezon hátralévő részében a Castillához, a madridi tartalékcsapathoz csatlakozott, ahol három meccsen 223 percet töltött a pályán, szerzett két gólt és adott egy gólpasszt.
Ki hitte volna akkor, hogy La Liga-pályafutása szinte már be is fejeződött?!
Titokzatos dortmundi történések
Persze ki tudja, hogy alakul a karrierje, ha nem üt be a koronavírus, hiszen mire belelendült volna, addigra márciusban a járvány miatt leállt a bajnokság. Májusban felhívta a Real akkori edzője, Zinedine Zidane, hogy csatlakozzon az első csapat edzéseihez, bár elég gyorsan kiderült, hogy kicsit légüres térben mozog: a Castillához túl jó, a sztárok között viszont nem jut neki hely.
Sebaj, gondolta a klub, jöhet a kölcsönadás, így a brazil két évre a Borussia Dortmundhoz távozott, de mindjárt olyan szerződéssel, amely vételi opciót is tartalmazott. 2020 és 2022 között 27 mérkőzésen lépett pályára, de csupán kétszer a kezdőcsapat tagjaként (és mindkétszer le is cserélték), és egy gólt szerzett – közben pedig 2021 nyarán olimpiai bajnok lett a brazilokkal.
Szerintem ott sokat fejlődtem, nagyszerű labdarúgókkal játszottam, rengeteget dolgoztam, de őszinte leszek: nem szeretek erről beszélni. Olyan dolgok történtek, amiről csak a családom és én tudunk
– nyilatkozta később elég titokzatosan.
A dortmundi korszakot egy szerencsétlen Girona-időszak követte, amelyet sérülések hátráltattak. Annak ellenére, hogy biztató jeleket mutatott, 18 meccsen, 620 perc alatt mindössze kétszer volt eredményes, és egy gólpasszt adott.
Tavaly nyáron a Madrid ismét kölcsönklubot keresett, olyat, amely hajlandó fedezni a játékos évi nettó 3 millió eurós fizetésének nagy részét. Na, ilyet nem sikerült találni, így kényszerhelyzetben az átigazolási időszak utolsó napján csatlakozott a Frosinonéhoz.
A spanyol visszatérés megtörtént, de…
Reinier júliusban felvette a kapcsolatot az anyaklubjával, hogy megtudakolja, mikor kezdődik az előszezon és hol kell jelentkeznie, de alaposan meglepődött, amikor közölték vele, hogy négy év után egy cseppet sem lépett előre, és ismét a Castilla játékosa lesz.
Pedig még mindig nem tett le a nagy vágyról.
Még mindig arról álmodom, hogy debütálhatok a Real Madriddal. Gyakran beszélek Rodrygóval és Vinivel, utóbbi azt mondta, hogy nyugodtnak kell lennem, jól kell csinálnom a dolgokat, és így hamarosan visszatérhetek Madridba. Mindketten nagyon támogatnak, különleges a kapcsolatunk
– nyilatkozta tavaly novemberben a Marcának.
Felrémlett, hogy a távozására elég minimális lesz az esély, hiszen kinek kellene egy átlagos vagy gyenge teljesítményre képes labdarúgó, akinek még a fizetését is állni kellene. Aztán mégis: előbb a Norwich City, majd a Watford is érdeklődött (utóbbi másodedzője, Alberto Garrido júniusban éppen a Castilla stábjából érkezett), de bejelentkezett a spanyol másodosztályú Tenerife és az Eibar is egy esetleges kölcsönadásra.
A befutó végül egy másik második ligás csapat, a Granada lett, Reinier azonban érhetően ideges, hogy nincs állandóság, és a Real cseppet sem támogatja, sőt, alig érintkezik vele az ügyletek során.
Granadában mindenesetre királyként fogadták, és a város ikonikus palotájában, az Alhambrában egy trónon ülve, egy oroszlán társaságában ábrázolták. Hogy ez lesz-e az a kölcsönszereplés, ahol végre uralkodhat, majd kiderül.
🕌 𝐑𝐄𝐈𝐍𝐈𝐄𝐑 𝐈 𝐃𝐄 𝐆𝐑𝐀𝐍𝐀𝐃𝐀. pic.twitter.com/c28eHX6vID
— Granada CF ❤️⚪️ (@GranadaCF) August 30, 2024