Nemzetközi foci

Luis Suárez a könnyeivel küzdve jelentette be, hogy visszavonul a válogatottól

Grant Halverson / Getty Images
Grant Halverson / Getty Images

Luis Suárez bejelentette, hogy pénteken lép utoljára pályára az uruguayi labdarúgó-válogatottban.

Nincs annál nagyobb büszkeség, mint amikor az ember tudja, mikor van a megfelelő pillanat a visszavonulásra. És szerencsére biztos vagyok abban, hogy azért vonulok vissza a válogatottságtól, mert én magam szeretnék félreállni

– mondta a láthatóan meghatódott Suárez, aki arról is beszélt, könnyebbséget jelent számára, hogy nem sérülések vetnek véget a válogatott karrierjének, hanem ő maga döntött így.

„Mindent megtettem ezért a csapatért. Nehéz kimondani, de a pénteki lesz az utolsó mérkőzésem. Harminchét éves vagyok és a következő világbajnokság túl messze van” – mondta.

Suárez 69 góljával a válogatott rekordere, a nemzeti együttesben 142 alkalommal szerepelt 2007 óta.

Luis Suárez statisztikái az uruguayi válogatottban.

Klubszínekben játszott többek között az Ajax Amsterdamban, a Liverpoolban, a Barcelonában és az Atlético Madridban. Jelenleg az Inter Miami futballistája, ahol együtt szerepel Lionel Messivel, az argentin sztárhoz, akivel számos sikert értek el közösen, szoros barátság köti.

Suárez a nyári Copa Américán is ott volt az uruguayi keretben, de a csoportkörben mindössze nyolc játékperc jutott neki, a brazilok elleni negyeddöntőt pedig kihagyta – bár jól láthatóan elfogadta a szerepkörét. Így is hozzátette azonban a magáét a bronzéremhez, a harmadik helyről döntő meccsen csereként beállva a 92. percben egyenlített, majd a büntetőlövéseknél ő lőtte be a végül győzelmet jelentő tizenegyest.

Uruguay pénteken Paraguay-t fogadja világbajnoki selejtezőn. A csapat az eddig lejátszott hat fordulóban négyszer nyert egy-egy döntetlen és vereség mellett, így Argentína mögött a második helyen áll.

Kapcsolódó
„A futball lángja lassan kialszik” – mennyivel szimpatikusabb Luis Suárez beletörődése, mint Cristiano Ronaldo erőlködése
Amíg a portugál a túlzott erőlködése ellenére is leszerepelt az Eb-n, két évvel fiatalabb uruguayi riválisa nyolc perc Copa-játékidővel is elégedett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik