Nemzetközi foci

„Ő a megfelelő edző számunkra” – a Liverpool elleni zakó után is biztos Ten Hag helye Manchesterben

James Gill - Danehouse / Getty Images
James Gill - Danehouse / Getty Images

Erik ten Hag vezetőedző a Manchester United teljes támogatását élvezi, jelentette ki a labdarúgóklub vezérigazgatója. Az előző szezont a Premier League nyolcadik helyén zárta a csapat, amely vasárnap hazai pályán simán, 3-0-ra kikapott bajnokin a Liverpooltól – Szoboszlai Dominik végig pályán volt és gólpasszt adott a vendégeknél –, egy győzelemmel és két vereséggel csupán a 14. helyen áll.

Omar Berrada vezérigazgató szerint az 54 esztendős holland edző élvezi a klub teljeskörű támogatását,

egyúttal bizakodásának adott hangot, hogy minden darab a helyére kerül a hosszú távú építkezésben, amely visszavezeti az együttest korábbi sikereihez hazai és európai színtéren egyaránt.

„Erik teljes támogatásunkat élvezi, úgy véljük, ő a megfelelő edző számunkra” – fogalmazott Berrada a Liverpooltól elszenvedett vereséget követően.

A Manchester United húsz bajnoki címe közül eddig az utolsót a 2012/13-as idényben szerezte, ekkor búcsúzott a klubtól több mint 26 évet követően a legendás Sir Alex Ferguson. Azóta hosszabb-rövidebb ideig David Moyes, Ryan Giggs, Louis van Gaal, José Mourinho, Ole Gunnar Solskjaer, Michael Carrick és Ralf Rangnick is ült a kispadon, mielőtt két éve Ten Hag átvette az együttest. A bajnoki cím megnyerése így a fő cél, ugyanakkor Berrada emlékeztetett: hosszú távra tekintenek előre.

Mi nem csak egy Premier League-címet akarunk nyerni és megelégedni ezzel. Egy olyan csapatot szeretnénk felépíteni, amely megbízhatóan képes harcolni az elsőségért a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a hazai kupákban is

– vallott a klub filozófiájáról a vezérigazgató. Meglátása szerint pozitívan zárta a nyári átigazolási időszakot a klub, amelynek vezetésében is vannak friss arcok, így Berrada úgy véli, hogy a klub jó irányba halad és személy szerint optimistán tekint az előttük álló időszakra.

„Úgy gondolom, hogy kezdenek helyükre kerülni a darabok, meggyőződésem, hogy sikeresek leszünk” – bizakodott.

Kapcsolódó
A Liverpool új edzője három meccsen többet tett le az asztalra, mint Ten Hag két és fél év alatt
Az európai kupasorozatok selejtezőinek rájátszásában szereplő három magyar csapat közül egy, a Ferencváros érte meg az őszt – sorozatban hatodszorra. A Barcelona egyelőre a pályán hasít, azonban a színfalak mögött pénzügyi nehézségekkel küszködik a klub. A hét meccsén a Liverpool lesimázta a Manchester Unitedet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik