Nemzetközi foci

A Fradi edzője olyan látott csapatán, amit eddig még nem, a drukkerek füttyel jelezték a véleményüket

Varga Jennifer / MTI
Varga Jennifer / MTI

2-1-re legyőzte az újonc Nyíregyházát, és továbbra is hibátlan a bajnokságban a hét közben Európa Liga-főtáblára jutott Ferencváros, a szurkolók azonban egyre elégedetlenebbek a mutatott játékkal. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a lefújás után voltak, akik kifütyülték a csapatot a Szpari elleni teljesítmény miatt.

A meccset követő sajtótájékoztatón Pascal Jansen azt mondta, egy 120 perces meccs, mint a Borac Banja Luka elleni sokat ki tud venni a csapatból (tizenegyesekkel jutott tovább az FTC), így voltak, akik nem álltak készen arra, hogy a vasárnapi bajnokin is játszanak, ennek ellenére rendben volt az első félidő szerinte. Jött a második gól is, majd szépített az ellenfél.

A bekapott gól után valami olyat láttam a csapaton, amit eddig nem: szétesett a struktúránk. Ezt egy ilyen erős csapat ellen nem lehet megcsinálni, könnyen pontokat hullajthattunk volna, de ez egy elég jó lecke volt ahhoz, hogy tanuljunk belőle a következő mérkőzés előtt

idézi az ulloi129.hu a holland vezetőedzőt.

A Szpari vezetőedzője, Tímár Krisztián arról beszélt, hogy győzelemre játszottak, nem ijedtek meg a Fradi otthonában sem, és biztos abban, hogy a válogatott szünet után még tovább fejlődik a csapata. „A hazai közönség véleménye is tükrözte a lefújáskor teljesítményünket, számos helyzetet dolgoztunk ki, a Ferencváros pedig akcióból nem tudott nekünk gólt lőni” – utalt a meccsvégi füttykoncertre Tímár.

Kapcsolódó
„Ellenem csináld meg ugyanezt!” – a Liverpool csapatkapitánya beszólt a Szoboszlait leterítő MU-védőnek
Nem volt szép megmozdulás Martíneztől, Van Dijk nem is hagyta szó nélkül.
Olvasói sztorik