Nemzetközi foci

Szoboszlai előbb a legjobbkor húzta le a fejét, majd kiosztott egy gólpasszt a MU elleni rangadón

Michael Regan / Getty Images
Michael Regan / Getty Images

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 3-0-ra győzött a Manchester United otthonában a Premier League 3. fordulójának rangadóján.

A Liverpool az első félidő végén, Luis Díaz két góljával alapozta meg a győzelmét:

a kolumbiai szélső előbb Szalah beadását fejelte be (Szoboszlai is ugrott a labdáért, de az utolsó pillanatban lehúzta a fejét, hogy ne zavarja meg a csapattársát),

majd labdát szerzett az első gólnál is hibázó Casemirótól, és egy újabb remek Szalah-előkészítés után parádésan pörgetett a bal sarokba.

A MU-remények aztán az 56. percben foszlottak szét teljesen, amikor MacAllister ütközte le Mainoót, aztán Szoboszlai tette ki a labdát jobbra Szalahnak, aki állítgatás nélkül bevágta.

Az egyiptomi szélső igazi MU-specialista, minden sorozatot számolva kilencszer lépett pályára az Old Traffordon a MU ellen, és összesen tízszer volt eredményes.

Csapata utolsó 23 MU elleni bajnoki góljából Szalah tizenhétben szerepet vállalt, tizenegyet ő lőtt, hatot pedig előkészített.

A MU teljesítményéről mindent elmond, hogy rengeteg hazai szurkoló már a lefújás előtt kivonult a lelátóról. Erik ten Hag csapata három forduló alatt három pontot kapart össze, míg a Liverpool az új edzőjével, Arne Slottal háromból hármat nyert, ráadásul gólt sem kapott.

Szoboszlai statisztikái a meccsről:

Premier League, 3. forduló:

Newcastle United – Tottenham Hotspur 1-1 (1-0)
Chelsea – Crystal Palace 2-1 (1-0)
Manchester United – Liverpool FC 0-3 (0-2)

 

szombaton játszották:
West Ham United – Manchester City 1-3 (1-2)
Everton – Bournemouth 2-3 (0-0)
Brentford – Southampton 3-1 (1-0)
Ipswich Town – Fulham 1-1 (1-1)
Leicester City – Aston Villa 1-2 (0-1)
Nottingham Forest – Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-1)
Arsenal – Brighton 1-1 (1-0)

 

Az állás:
1. Manchester City 3 9-2 9 pont
2. Liverpool 3 7-0 9
3. Brighton 3 6-2 7
4. Arsenal 3 5-1 7
5. Newcastle United 3 4-2 7
6. Brentford 3 5-4 6
7. Aston Villa 3 4-4 6
8. Bournemouth 3 5-4 5
9. Nottingham Forest 3 3-2 5
10. Tottenham Hotspur 3 6-3 4
11. Chelsea 3 7-5 4
12. Fulham 3 3-3 4
13. West Ham United 3 4-5 3
14. Manchester Unitedtd 3 2-5 3
15. Leicester City 3 3-5 1
16. Crystal Palace 3 2-5 1
17. Ipswich Town 3 2-7 1
18. Wolverhamton Wanderers 3 3-9 1
19. Southampton 3 1-5 0
20. Everton 3 2-10 0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik