Nemzetközi foci

Kerkez csapata szinte reménytelen helyzetből aratott sokáig emlékezetes győzelmet

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

A 86. percben még kétgólos hátrányban volt, végül mégis nyerni tudott az Everton otthonában Kerkez Milos csapata, a Bournemouth.

Keane és Calwert-Lewin révén a liverpooli csapat a második félidő elején kétgólos előnyt épített, és semmi nem utalt arra, hogy a Bournemouth képes lenne akár csak egy pontot is megmenteni.

Kerkezt a 73. percben cserélte le edzője, hogy behozza helyette a Burkina Fasó-i csatárt, Ouattarát, aki a 87. percben remekül lőtte a kapu elé labdát, gólpasszal ajándékozva meg a jól érkező Semenyót. Öt perccel később már döntetlenre állt a meccs, amikor a mindössze 175 centis Cook fejelt a hazaiak kapujába, majd a slusszpoént a 90+6. percben sütötte el a Bournemouth, amikor Kluivert beadását Sinisterra bólintotta be.

A vendégek úgy nyertek 3-2-re, hogy a 82. percben jegyezték az első kaput eltaláló kísérletüket. A Bournemouth vesztes helyzetből már négy pontot szerzett idén, ezzel ebben a kategóriában a Premier League legjobbjának számít.

Az Everton viszont mindhárom idei meccsét elvesztette, úgyhogy Sean Dyche-ra szép feladat vár, hogy a válogatott szünetben gatyába rázza a csapatát.

Premier League, 3. forduló:

West Ham United – Manchester City 1-3 (1-2)
Everton – Bournemouth 2-3 (0-0)
Brentford – Southampton 3-1 (1-0)
Ipswich Town – Fulham 1-1 (1-1)
Leicester City – Aston Villa 1-2 (0-1)
Nottingham Forest – Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-1)
Arsenal – Brighton 1-1 (1-0)

 

vasárnap:
Chelsea – Crystal Palace 14.30
Newcastle United – Tottenham Hotspur 14.30
Manchester United – Liverpool 17.00

 

Az állás:
1. Manchester City 3 9-2 9 pont
2. Brighton 3 6-2 7
3. Arsenal 3 5-1 7
4. Liverpool 2 4-0 6
5. Brentford 3 5-4 6
6. Aston Villa 3 4-4 6
7. Bournemouth 3 5-4 5
8. Nottingham Forest 3 3-2 5
9. Tottenham Hotspur 2 5-1 4
10. Newcastle United 2 2-1 4
11. Fulham 3 3-3 4
12. Chelsea 2 6-4 3
13. Manchetser United 2 2-2 3
14. West Ham United 3 4-5 3
15. Leicester City 3 3-5 1
16. Ipswich Town 3 2-7 1
17. Wolverhampton Wanderers 3 3-9 1
18. Crystal Palace 2 1-4 0
19. Southampton 3 1-5 0
20. Everton 3 2-10 0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik