Nemzetközi foci

Durcásan ücsörgött a padon a liverpooli játékos, az edző elmondta, mi történt

Darren Staples / AFP
Darren Staples / AFP

Trent Alexander-Arnold láthatóan nem viselte jól, hogy Arne Slot lecserélte őt a Liverpool és a Brentford vasárnapi bajnokiján, amit Szoboszlai Dominikék 2-0-ra megnyertek. Az angol válogatott játékos ugyan kezdőként 72 percet kapott, amikor lehívták, azután durcás fejjel ült a kispadon, majd Slot odament hozzá beszélgetni.

Természetesen szóba került mindez a holland szakember sajtótájékoztatóján, de Slot nem csinált nagy ügyet a történtekből.

Megértem, mert minden játékos 90 percet akar játszani. De nem hiszem, hogy akik a kispadon kezdtek, azok olyan elégedettek lettek volna a döntésekkel, amiket meghoztam. Trentnek ez a mostani még csak a harmadik meccse volt az Európa-bajnokság óta, óvnunk kell őt, mert az egész szezonban szükségünk van rá. Ami számomra jó hír, hogy Conor [Bradley] személyében megfelelő helyettese van

– mondta udvariasan Arne Slot, aki egyébként 1991 óta az első liverpooli menedzser, aki az első két bajnokiját győzelemmel tudta le. Legutóbb, 33 éve Graeme Sounessnek sikerült ez a kezdés.

Kapcsolódó
33 éve nem kezdett úgy edző a liverpooli kispadon, mint Arne Slot
Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik