Nemzetközi foci

33 éve nem kezdett úgy edző a liverpooli kispadon, mint Arne Slot

Darren Staples / AFP
Darren Staples / AFP

A Liverpool az első fordulóban, idegenben aratott győzelmét követően hazai pályán is nyerni tudott, miután csapata otthon 2-0-ra nyert a Brentford ellen. Szoboszlai Dominik kezdőként végigjátszotta a meccset.

Arne Slot 1991 óta az első liverpooli edző, aki megnyerte az első két bajnokiját a csapat élén.

Nem mondhatni, hogy gördülékeny volt a játék az első félidőben, azonban a megnyugtató vezetés így is megvolt a szünetig, egy brentfordi szöglet után vezettek kontrát a hazaiak, Jota remek ütemben ugratta ki Díazt, aki szépen lezárta az akciót. A második félidőben kiüthette volna ellenfelét a Pool, több veszélyes támadást is vezettek a hazaiak, és ugyan Alisonnak is akadt egy bravúrja, összességében Szoboszlai Dominikék akarata érvényesült, a leshatáron kilépő Szalah pedig be is állította a 2-0-s végeredményt.

Szoboszlai Dominik statisztikái a mérkőzésen.

Az Opta statisztikái szerint a Liverpool játékosai 92 százalékos pontossággal passzoltak a meccs során, ez a 2003-04-es szezon óta a legjobb mutatójuk.

Kapcsolódó
KO a javából, nyolcgólos meccsen nyert a Chelsea
Kerkez Milosék közben döntetlennel folytatták a szereplésüket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik