Nemzetközi foci

Néhány órával a bejelentése után kezdett is szaúdi csapatában Szappanos, de sok öröme nem volt benne

al-Fateh
al-Fateh

Négy órával azután, hogy a szaúd al-Fateh bejelentette Szappanos Péter érkezését, már be is mutatkozott új csapatában a kapus.

A válogatott kapus már el sem utazott a Mladá Boleslav elleni Konferencia Liga-selejtezős mérkőzésre (amin 2-2-es döntetlent ért el a magyar csapat), hiszen már Szaúd-Arábiában volt dolga. Az al-Qadisiya ellen rögtön mélyvízbe is dobták, hiszen kezdőként kapott lehetőséget, de csapata simán kikapott 3-0-ra.

Szappanosnak nem lesz könnyű dolga a folytatásban sem, ugyanis a második fordulóban az élcsapatok közé tartozó al-Ahlit fogadja az al-Fateh.

Kapcsolódó
A szaúdi bajnokságba igazolt a magyar válogatott kapusa
Szappanos Péter elköszönt a Paks csapatától és az al-Fateh játékosa lesz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik