Nemzetközi foci

„Nem kell olyan játékos, aki nem akar itt lenni” – szerződést bontott legjobban fizetett játékosával az Eszék

Davor Javorovic/Pixsell/MB Media/Getty Images
Davor Javorovic/Pixsell/MB Media/Getty Images

Közös megegyezéssel szerződést bontott Kristijan Lovric és a horvát élvonalban szereplő NK Osijek, az eszéki klub, amelyet Mészáros Lőrinc támogat.

A Jutarnji List – amely az eszékiek legjobban fizetett játékosaként hivatkozik Lovricra – megjegyzi, hogy a 28 éves szélsőnek, aki 2022 februárjában 1,7 millió euróért érkezett, még két év hátra lett volna a szerződéséből. Ám ahogy a sportigazgató, José Boto fogalmazott, amióta ő a klubnál van, a játékos azóta elvágyódik.

Nem tervez tovább Eszéken, más kihívásra vágyik. Mondtam neki, hogy rendben, keresünk neki egy másik klubot. Ahogy tudom, most is többekkel tárgyal, meg kell valahogy oldani a helyzetet. Egyszerűen nem kell olyan játékos, aki nem akar itt lenni

– mondta még korábban a nyáron Boto, aki májusban azzal került a hírekbe, hogy egy teljes tárat eresztettek abba a klub által tulajdonolt autóba, amit ő szokott használni.

Bár szabad kezet kapott, Lovric egyelőre nem tudott senkivel megegyezni, így jutottak aztán oda a felek, hogy mindenkinek jobb, ha közös megegyezéssel szerződést bontanak.

Ahogy a Jutarnji List írja, Kristijan Lovric ünnepelt sztárként érkezett, de létszámfölöttiként távozott. Felemlegetik, hogy meg sem tudta közelíteni azt a játékot, amit előző klubjánál, a Goricánál nyújtott, és hogy a 64 eszéki meccsén több lapig (15 sárga és 1 piros) jutott, mint gólig (11).

Mészáros Lőrinc 2016-ban szállt be a csődközelbe jutott eszéki klubba, amelynek társtulajdonosa lett, majd 2020 összeférhetetlenség miatt megvált a tulajdonrészétől, miután a Puskás Akadémia is kijutott a nemzetközi porondra. Ugyanakkor továbbra is ő maradt a csapat főszponzora, és az eszéki csapat 2Rule márkájú mezén ott virít a Mészáros és Mészáros Kft. logója, ahogy a reklámtáblákon is látható a cég neve.

Kapcsolódó
Egy játékost és egy stábtagot is meccsekre tiltottak el a Fradi-Újpest után
A fegyelmi bizottság elnöke mindkét klubbal szemben fegyelmei eljárást folytat le.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik