Nemzetközi foci

Öt játékosa is idősebb a Premier League legfiatalabb menedzserénél

Yuichi YAMAZAKI / AFP
Yuichi YAMAZAKI / AFP
Fiatalabb, mint a kapusa és a csapatkapitánya, és minden más menedzser a Premier League történetében. Sőt, magánál a Premier League-nél is fiatalabb Fabian Hürzeler, a Brighton német edzője, aki győzelemmel mutatkozott be az angol élvonalban.

Hürzelerben játékosként több volt, mint amit kihozott magából, hiszen U15-től az U17-ig végigjárta a korosztályos válogatottakat, ugyanakkor klubszinten megrekedt a Bayern München, majd a Hoffenheim és a 1860 München második csapatainál.

23 évesen hagyott fel a profi futballal, utána még az ötödosztályban futballozott, közben pedig edzőképzésre járt. Előbb az ötödosztályú FC Pipinsried csapatát vitte fel a negyedik ligába, ekkor figyelt fel rá az FC St. Pauli, amely másodedzőnek szerződtette. Azonban Timo Schultz menesztését követően 2022 decemberében előrelépett, 29 évesen ő lett a Bundesliga II történetének legfiatalabb szakvezetője.

Abban a fél idényben a hamburgiakat a kiesőzónából az 5. helyig kormányozta, a 2023-24-es szezonban pedig megnyerve a másodosztályt feljuttatta a csapatot a legjobbak közé.

Ekkor jött a Brighton ajánlata, amelyet elfogadott, így az angol élvonalban is korrekordot döntött, az eddigi csúcsot Chris Coleman tartotta, aki 2003-ban 32 évesen vette át a Fulham irányítását.

Az egyébként texasi születésű német tréner keretében öt játékos is idősebb nála: James Milner (36), Jason Steele (34), Danny Welbeck (33), Lewis Dunk és Joel Veltman (mindkettő 32).

A filozófiájának kulcsfontosságú része a gyors labdaszerzés, így az edzések kellően fárasztóak, hiszen az a cél, hogy a játékosok elég fittek legyenek az intenzív stílus megvalósításához.

Ami biztos, hogy a bemutatkozás tökéletesen sikerült: az Everton elleni lenyűgöző 3-0-s győzelemmel a Brighton az első helyen áll. Szombaton jöhet a Manchester United.

Olvasói sztorik