Nemzetközi foci

Szoboszlait megfosztotta a gólpassztól az ellenfél védője, de Szalah így is bevágta a ziccert

HENRY NICHOLLS / AFP
HENRY NICHOLLS / AFP

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 2-0-ra nyert az újonc Ipswich Town ellen a Premier League első fordulójában.

Az első félidőre nem érdemes szót fecsérelni, elég annyi róla, hogy egy Liverpool-drukker morcosan úgy jellemezte: borzalmas volt.

A második felvonásban aztán a Pool megtörte a Premier League-be a 2001-2002-es idény után visszatérő Ipswich ellenállását, a kulcspassz Alexander-Arnoldé volt, aki csodás labdával indította Szalahot, az egyiptomi pedig önzetlenül továbbtette Jotának, akinek már nem volt nehéz dolga.

Szalah aztán öt perccel később maga is betalált, Szoboszlaitól kapta volna vissza a labdát, amibe Tuanzebe még beleért, de ez csak arra volt jó, hogy a hazaiak védője megfosztotta egy gólpassztól a magyar középpályást, mert Szalahhoz így is eljutott a labda, és be is vágta.

Az egyiptomi szélsőnek ez volt a kilencedik olyan gólja, amit az angol bajnokság első fordulójában szerzett, és ezen a nyolc meccsen összesen tizenöt gólban vállalt szerepet, mindkét kategóriában ő a PL csúcstartója.

Bár a hosszabbítással együtt még hátravolt bő fél óra, az állás már nem változott, így az Arne Slot-éra egy kétgólos idegenbeli győzelemmel indult.

Szoboszlai Dominik statisztikái a meccsen:

www.sofascore.com

Premier League, 1. forduló:

Ipswich Town – Liverpool 0-2 (0-0)
gól: Jota (60.), Szalah (65.)

Olvasói sztorik