Nemzetközi foci

Sokkoló sérülés borzolta a kedélyeket Kerkezék PL-bajnokiján

Mike Egerton / PA Images via Getty Images
Mike Egerton / PA Images via Getty Images

A Wolverhampton elleni győzelemmel kezdte a Premier League 2024-2025-ös idényét az Arsenal.

A 2-0-s sikerben a Havertz, Saka páros játszotta a főszerepet, az első félidőben a német támadó fejelte be társa beadását, kihasználva, hogy José Sá kapus rosszul mozdult ki,

majd a 74. percben Havertz lekészítése után az angol válogatott szélső talált be a rá jellemző módon: jobbról indulva befelé húzott, majd nagy erővel a hálóba lőtt.

A Kerkez Milossal felálló a Bournemouth a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent ért el a Nottingham Forest otthonában. A házigazda már a hetedik percben elveszítette brazil középpályását, Danilót, aki Antoine Semenyóval ütközött a levegőben, majd rosszul fogott talajt, és eltörte a lábát.

A pályán tartózkodó játékosok és a játékvezető is azonnal hívta a orvosi személyzetet, amely hosszú percekig ápolta a brazil futballistát, aki hordágyon hagyta el a pályát.

Nem kizárt, hogy a 23 éves brazil középpályás a sérülése miatt már nem játszhat ebben az idényben.

Nagyon simán nyert a Brighton az Everton otthonában, a vendégek Mitoma és Welbeck góljaival már 11 a 11 ellen kétgólos előnyt építettek fel, majd Ashley Young kiállítása után ezt még növelni tudták. Az Opta statisztikái szerint a 39 évesen és 39 naposan kiállított Young a legidősebb játékosnak számít a PL-ben, aki piros lapott kapott.

A Newcaste úgy verte 1-0-ra az újonc Southamptont, hogy a Brereton Díazzal kakaskodó Schärt a 28. percben kiállították. A Newcastle győztes gólját a brazil Joelinton szerezte az első félidő végén.

Premier League, 1. forduló:

Arsenal – Wolverhamtpon Wanderers 2-0 (1-0)
gól: Havertz (25.), Saka (74.)

 

Everton – Brighton 0-3 (0-1)
gól: Mitoma (25.), Welbeck (56.), Adingra (86.)
piros lap: A. Young (66.)

 

Newcastle United – Southampton 1-0 (1-0)
gól: Joelinton (45.)
piros lap: Schär (28., Newcastle)

 

Nottingham Forest – Bournemouth 1-1 (1-0)
gól: C. Wood (23.), illetve Semenyo (86.)

 

Ipswich Town – Liverpool 0-2 (0-0)
gól: Jota (60.), Szalah (65.)

 

West Ham United – Aston Villa 1-2 (1-1)
gól: Paquetá (37., 11-esből), illetve Am. Onana (4.), Durán (79.)

 

vasárnap játsszák:
Brentford – Crystal Palace 15.00
Chelsea – Manchester City 17.30

 

hétfőn játsszák:
Leicester City – Tottenham Hotspur 21.00

Olvasói sztorik