Nemzetközi foci

Mbappé látványos gólt lőtt első realos tétmeccsén

Sergei GAPON / AFP
Sergei GAPON / AFP

A Real Madrid nyerte az Európai Szuperkupát: Carlo Ancelotti Bajnokok Ligája-győztes együttese szerda este a varsói összecsapáson 2-0-ra nyert az Európa Ligában címvédő Atalanta ellen.

A nyáron a PSG-től érkezett Mbappénak ez volt az első meccse a Real mezében, de elég csendes első félidőt produkált, mindössze egy lehetősége akadt, amikor Valverde beadása után Hien blokkolta a lövését.

Az első felvonásban mindkét csapat eltalálta egyszer-egyszer a lécet, igaz, az Atalanta helyzeténél (ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni) Militaóé volt az utolsó érintés, aki De Roon izomból belőtt labdájába fejelt bele öngólveszélyesen, míg a másik oldalon Vinícius Jr. lezser passza után Rodrygo emelte meg túlságosan a labdát.

A második félidő elején felpörögtek az események, és Courtois szenzációs védése kellett ahhoz, hogy Pasalic fejese után ne vezessen a bergamói csapat.

A pazar tűzerővel rendelkező Real is összeszedetebbé vált támadásban, és Musso pocsék felszabadítása után Bellingham tette ki a labdát balra Viníciusnak, aki az alapvonal felé húzva simán megverte a védőjét, majd külsővel középre passzolt, Valverdének pedig csak bele kellett tennie a belsőjét a passzba.

A Real megpróbálta érvényesíteni a Verebes József-féle gólra gól módszert, és nagyon megnyomta a következő perceket, de Musso bemutatott egy nagy bravúrt Vinícius ziccerénél, majd kétszer is kifogott Bellinghamen.

Ez nagy védés volt:

A 68. percben aztán eljött az addig nem sokat mutató Mbappé nagy pillanata, Rodrygo vette el a labdát Hientől, és az akció végén Bellingham lekészítése után Mbappé lőtt a bal felsőbe.

A világbajnok és vb-ezüstérmes francia csatár végül a 83. percben hagyta el a pályát, amikor Brahim Díaz váltotta. Nagy izgalmak a hátralévő időben már nem történtek, a 2-0-s Real-siker azt jelenti, hogy a csapat hatodszor nyerte meg az európai Szuperkupát, amivel rekordernek számít.

Európai Szuperkupa-döntő:

Real Madrid (spanyol) – Atalanta (olasz) 2-0 (0-0)
Varsó, 56 402 néző
v.: Schärer (svájci)
Real: Courtois – Carvajal (Lucas Vázquez, 88.), Éder Militao, Rüdiger, Mendy – Valverde, Tchouaméni – Rodrygo (Modric, 76.), Bellingham (Dani Ceballos, 88.), Vinícius (Arda Güler, 88.) – Mbappé (B. Díaz, 83.).
Atalanta: Musso – Djimsiti, Hien (Palestra, 90.), Kolasinac (Bakker, 70.) – Zappacosta (Godfrey, 62.), De Roon, Éderson, Ruggeri – Pasalic (Manzoni, 90.) – Lookman, De Ketelaere (Retegui, 62.).
gól: Valverde (59.), Mbappé (68.)
sárga lap: Bellingham (35.), Vinícius (42.), illetve Éderson (9.), Djimsiti (64.)

 

A Szuperkupa-döntő győztesei:
6 alkalommal: Real Madrid
5: AC Milan, FC Barcelona
4: Liverpool
3: Ajax Amsterdam, Atlético Madrid
2: Chelsea, RSC Anderlecht, Juventus, Valencia, Bayern München
1: Manchester United, Dinamo Kijev, Nottingham Forest, Aston Villa, Aberdeen, FC Porto, Steaua Bucuresti, Mechelen, AC Parma, SS Lazio, Galatasaray, Sevilla, Zenit, Manchester City

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik