Nemzetközi foci

Bekeményített az egykori szövetségi kapitány, kitette két magyar játékosát a meccskeretből

A hétvégén elszenvedte első vereségét a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely a román élvonal 5. fordulójában hazai pályán a listavezető Universitatea Craiova ellen szenvedett 2-1-es vereséget.

A vasárnap esti mérkőzés előtt derült ki, hogy a sepsiszentgyörgyiek keretéből kikerült Varga Kevin és Kecskés Ákos is. Bernd Storck vezetőedző elárulta, a két magyar válogatott játékost fegyelmi okokból nem nevezte, miután a klub által meg nem engedett időpontban egy buliban vettek részt és emiatt elkéstek az összetartásról, írta a Székelyhon.

A meccset követően Storck elmondta, hogy Varga és Kecskés csak a Craiova elleni meccsre kapták a fegyelmi büntetést, hétfőtől visszatérnek a csapatba és az edzéseket is látogatják.

Kecskés idén öt percet játszott a bajnokságban, a Rapid elleni találkozó hajrájában lépett pályára, Varga viszont mind a négy meccsen kezdő volt, a Rapid ellen pedig gólt is szerzett.

Olvasói sztorik