Nemzetközi foci

Fájdalomban játszotta végig az Eb-t, hónapokat hagyhat ki a megműtött spanyol kapus

Oguz Yeter / ANADOLU / Anadolu via AFP
Oguz Yeter / ANADOLU / Anadolu via AFP

Nagy a valószínűsége annak, hogy Unai Simón, az Európa-bajnok spanyol válogatott és az Athletic Bilbao kapusa négy-öt hónapot lesz kénytelen kihagyni, ami azt is jelenti, hogy

klubcsapata nem számíthat rá a következő szezon első felében.

Simón a németországi Eb után árulta el, hogy csuklósérülése miatt állandó fájdalom mellett játszott a tornán, de mindenképpen a csapat segítségére akart lenni. Csütörtökön megműtötték a csuklóját, és pénteken ugyan már el is hagyhatta a kórházat, az edzéseket csak két hónap múlva kezdheti el, de még akkor is csak limitáltan. A Marca szerint optimista forgatókönyv szerint november végén, december elején visszatérhet, a pesszimistább verzió pedig az, hogy csak a téli szünet után léphet pályára ismét. Utóbbi esetben nemcsak a bajnokság első felét, de az Európa Liga-csoportmeccseket is kénytelen lenne kihagyni, illetve a Nemzetek Ligájában sem játszhatna, pedig a hírek szerint az öltöző egyik legfontosabb tagja.

Bár voltak szaúdi megkeresései, a 27 éves Unai Simón még az Európa-bajnokság előtt hosszabbított öt évvel nevelőklubjánál.

Kapcsolódó
A Liverpool kikapott első meccsén az új edzővel
Rengeteg ifi szerepelt a másodosztályú csapat elleni edzőmeccsen.
Olvasói sztorik