Nemzetközi foci

Győzelmi kényszerben csak 0-0-ra futotta, Mexikó kiesett a Copa Américáról

Chris Coduto / AFP
Chris Coduto / AFP

A labdarúgó Copa América B csoportjából Venezuela és Ecuador jutott a legjobb nyolc közé.

A venezuelaiak simán, 3-0-ra győzték le Jamaicát, ezzel történetük során először három sikerrel, százszázalékos mérleggel zárták a csoportkört a Copán. A gárda Kanadával találkozik a nyolc között.

Mexikónak egy Ecuador elleni győzelemre lett volna szüksége a továbbjutáshoz, ám a csapat hiába játszott fölényben és próbálkozott 19 kapura lövéssel, mindössze 0,89-es xG-t tudott összegereblyézni a 90 perc során. Még így is benne volt, hogy megnyerik a meccset, mert a hajrában kaptak egy tizenegyest, amit aztán a játékvezető a VAR segítségével visszavont.

A 2026-os világbajnokság társházigazdája mindössze egy rúgott gólt tud felmutatni a csoportkör alatt. Valamint az arizonai stadion bemondójának többször is figyelmeztetnie kellett a mexikói drukkereket, hogy fejezzék be a kirekesztő rigmusok skandálást, majd angolul és spanyolul is kiírták a kivetítőkre, hogy akár a mérkőzést is leállíthatják.

Ecuador következő mérkőzése keménynek ígérkezik, ugyanis a címvédő és világbajnok Argentína ellen negyeddöntőzik.

Csoportkör, 3. (utolsó) forduló, B csoport

Mexikó-Ecuador 0-0
Venezuela-Jamaica 3-0 (0-0)

 

A végeredmény: 1. Venezuela 9 pont, 2. Ecuador 4 (4-3), 3. Mexikó 4 (1-1), 4. Jamaica 0

A csoportok első két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

Kapcsolódó
Ha ez tudatos mozdulat volt, akkor itt az év egyik legmenőbb gólja
És nem az Eb-n szerezték, hanem Kanadában.
Olvasói sztorik