Nemzetközi foci

Úgy indult, hogy kiosztott egy esernyőt a védőnek – 25 éve szerezte első gólját a válogatottban Ronaldinho

ANTONIO SCORZA / AFP
ANTONIO SCORZA / AFP

25 évvel ezelőtt ezen a napon Brazília Venezuelával játszott a Copa Américán. Az előző évben a franciaországi vébén a döntőbe jutott (és azt Ronaldo rejtélyes rosszulléte után 3-0-ra elveszített) brazilok nem kímélték az akkoriban még Dél-Amerika pofozógépének számító venezeulai csapatot, és bő egy óra alatt négygólos előnyt építettek fel, Ronaldo duplázott, mellette pedig Émerson és Marcio Amoroso is betalált.

A meccsen a 70. percben állt be a brazilokhoz az akkor 19 éves Ronaldinho, akinek ez volt a második fellépése a selecaóban. Amit góllal tett emlékezetessé, nem is akármilyennel, az egyik védőnek kiosztott egy esernyőt, a másik mellett betolta a labdát oxival, majd a kapus mellett a hálóba lőtt.

A meccset végül 7-0-ra nyerték meg a brazilok, akik meg sem álltak a tornagyőzelemig, az egyenes kieséses szakaszban Argentínát (2-1), Mexikót (2-0) és Uruguayt (3-0) is elintézték.

Ronaldinho a brazilok hat meccséből négyen játszott, de az igazi áttörést nem a Copa, hanem a szintén 1999 nyarán rendezett Konföderációs Kupa hozta meg számára. Ezen a tornán a brazil csapat ugyan ezüstérmes lett, de Ronaldinho hat találatával a szaúdi Marzuk al-Otaibivel és a mexikói Cuauhtémoc Blancóval holtversenyben gólkirály lett, ráadásul őt választották a legjobb játékosnak.

A 44 éves Ronaldinho összesen 97 találkozón játszott a brazil válogatottban (33 gólig jutott), amellyel legnagyobb sikere a 2002-es vb-győzelem volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik