Nemzetközi foci

Akadt pár merész döntése Nagelsmannak – itt van a németek Eb-kerete

John McDougall / AFP
John McDougall / AFP

Julian Nagelsmann, a magyarokkal azonos csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 27 játékost, akivel a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készül majd. A felkészülés végén egy játékostól el kell majd köszönnie (aki egy kapus lesz, közülük jelenleg négyen szerepelnek a listán), mert a csapatok 26 labdarúgót nevezhetnek a tornára.

A német szövetség szokatlan módszert választott, ugyanis az elmúlt napokban kettesével hozta nyilvánosságra a neveket. A csütörtöki bejelentésre így tulajdonképpen kilenc kérdőjel maradt: Oliver Baumann, Alexander Nübel, Marc-André ter Stegen, Thomas Müller, Jamal Musiala, Maximilian Beier, Waldemar Anton, Benjamin Henrichs és Toni Kroos voltak, akik még bekerültek az Eb-keretbe a már megnevezett labdarúgók mellett.

Nagelsmann meghozott pár komolynak tűnő döntést is, mint például a remek Bajnokok Ligája-szezont nyújtó, világbajnok Mats Hummelsnek, vagy épp a Bayern München középpályásának, Leon Goretzkának a kihagyása. A BL-döntőbe jutott Dortmundból Julian Brandt, Emre Can és Karim Adeyemi sem kapott meghívót.

Mindkettejükkel beszéltem, érthető módon mindketten csalódottak voltak – mondta Hummels és Goretzka kapcsán. – Szívem szerint mindenkit vinnék magammal a tornára, de vezetőedzőként meg kell hozzak bizonyos döntéseket, amik a csapat érdekeit szolgálják. Mindent beleadtak, úgyhogy nehéz volt megmagyarázni, miért nincsenek ott a végső keretben.

Ami a célokat illeti, azzal kapcsolatban úgy nyilatkozott a német kapitány, hogy természetesen meg akarják nyerni az Eb-t. Azonban számára edzőként a legfontosabb az, hogy csapata jól, szórakoztatóan játsszon, így ha ő és a közönség is elégedett a pályán látottakkal, akkor még akkor is sikeres Eb-ről tud majd beszélni, ha esetleg nem ők lesznek a végső győztesek.

Lesz két újonc is, Aleksandar Pavlovic és Maximilian Beier ugyan korábban kaptak mér meghívót, de eddig még egyszer sem léptek pályára a válogatottban.

A német válogatott az Eb előtt Ukrajnával és Görögországgal játszik felkészülési mérkőzést. A tornán aztán sorrendben Skócia (június 14.), Magyarország (június 19.) és Svájc (június 23.) lesznek az ellenfelei.

A német válogatott Eb-kerete

kapusok: Oliver Baumann (TSG Hoffenheim), Manuel Neuer (FC Bayern), Alexander Nübel (VfB Stuttgart),  Marc-André ter Stegen (FC Barcelona)

védők: Waldemar Anton (VfB Stuttgart), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (FC Bayern), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig), Antonio Rüdiger (Real Madrid) , Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund),  Jonathan Tah (Bayer 04 Leverkusen)

középpályások: Robert Andrich (Bayer 04 Leverkusen), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Groß (Brighton & Hove Albion), Ilkay Gündogan (FC Barcelona), Toni Kroos (Real Madrid), Jamal Musiala (FC Bayern), Aleksandar Pavlovic ( FC Bayern), Leroy Sané (FC Bayern),  Florian Wirtz (Bayer 04 Leverkusen)

támadók: Maximilian Beier (TSG Hoffenheim), Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), Kai Havertz (FC Arsenal), Thomas Müller (FC Bayern), Deniz Undav (VfB Stuttgart)

Kapcsolódó
Marco Rossi kemény üzenete: Nem akarok alibiző játékosokat a válogatottban
A magyar szövetségi kapitányt a kerethirdetés kapcsán kérdezték Németh Andrásról, markáns véleménye van a támadó helyzetéről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik