Alaposan kibabrált a bajnoki címért harcoló nagyokkal a PL idei meglepetéscsapata

Főleg az Arsenallal.

Azzal, hogy a Manchester City Erling Haaland duplájával nyerni tudott a Tottenham vendégeként, két dolog is biztossá vált:

Unai Emery csapata stabil teljesítményt nyújtott az idényben, és a Villának még az is belefért hogy a legutóbbi három fordulóban mindössze két pontot kapart össze. A Premier League X-oldala egy érdekes statisztikát húzott elő, amely azt mutatja, hogy az első négy helyezett egymás elleni meccsein a Villa szerezte a legtöbb pontot, tízet.

A birminghamiek az Arsenalt oda-vissza megverték (otthon 1-0-ra, Londonban 2-0-ra), hazai pályán a Cityt is meglepték (1-0, igaz, Manchesterben 4-1-es zakó), és pontot csentek a Liverpooltól is (3-3 a Villa Parkban, viszont 0-3 az Anfielden).

A minitabellán a Manchester City áll leghátul, amely a hat meccsen mindössze hat pontot szerzett, ennek ellenére újra aranyérmet ünnepelhet, ha vasárnap hazai pályán legyőzi a West Hamet.