Nemzetközi foci

Német sajtó: Dárdai távozik, bajban a Hertha amerikai tulajdonosa

SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A német lapok szerint már csak két meccse lesz Dárdainak a Herthánál
SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A német lapok szerint már csak két meccse lesz Dárdainak a Herthánál
Új vezetőedzővel kezdi meg a 2024-25-ös szezont a Hertha BSC labdarúgócsapata, értesült a Kicker és a Bild. A német lapok szerint a magyar edző harmadik edzői etapja a Kaiserslautern és az Osnabrück elleni meccsek után véget ér Berlinben.

A Kicker azt írta, már hetek óta világos volt az irány, miszerint a klub új szakemberrel képzeli el a folytatást, ennek érdekében Benjamin Weber sportigazgató és Andreas Neuendorf, az akadémia igazgatója már egy ideje vizsgálják a lehetőségeket és beszélgetnek a potenciális jelöltekkel.

Ám a végső döntés még várat magára.

A Bild ugyanakkor azt írta, Neuendorf intenzív megbeszéléseket folytat a nürnbergi edzővel, Christian Fiellel, de versenyben van még a Thomas Herrich ügyvezető igazgató által favorizált Enrico Maassen is, aki legutóbb Augsburgban dolgozott.

A lap úgy tudja, a klubot 78,8 százalékban tulajdonló a 777 Partners felvette a kapcsolatot Markus Gisdol és Kosta Runjaic edzővel.

Kérdés persze, hogy a 777-nek mennyi beleszólása lesz, a legfrissebb hírek szerint ugyanis komoly problémákkal küzd.

A sajtóértesülés szerint a cég ellen 600 millió dolláros csalási pert indítottak egy New York-i szövetségi bíróságon, ausztrál légitársaságát pedig letiltották.

Ez pedig a Herthán kívül súlyosan érintheti a belga Standard Liége, az olasz Genoa és a brazil Vasco da Gama csapatait is.

Pénteken emiatt tiltakoztak a szurkolók a Standard-Westerlo belga bajnoki előtt, amelynek következtében a játékosok be sem jutottak a stadionba, így a mérkőzést el kellett halasztani.

Kapcsolódó
Elmaradt egy focimeccs, mert a szurkolók nem engedték be a csapatot a stadionjukba
A klub vezérigazgatója hiába könyörgött a drukkereknek, elmaradt a meccs.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik