Nemzetközi foci bajnokok ligája

Eltiltották minden Barca-meccstől a PSG elleni náci karlendítéssel cukkoló szurkolókat

Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az FC Barcelona bejelentette, hogy három szurkolójának tilos lesz jegyet vásárolni a labdarúgócsapat mérkőzéseire.

A döntés előzménye, hogy a Paris Saint-Germain elleni, 3-2-re megnyert Bajnokok Ligája-negyeddöntős mérkőzésen két drukkert letartóztatott a rendőrség, mert náci karlendítésekkel és rasszista sértésekkel zaklatták a francia csapat játékosait.

A Barca megvizsgálta a PSG otthonában történtekről készült felvételeket és végül nem csak kettejüket, hanem egy harmadik társukat is kitiltotta a meccseiről.

Az FC Barcelona elítéli a diszkrimináció minden formáját, és ismételten hangsúlyozza, hogy elkötelezett az identitását alkotó értékek védelme mellett. Mind a két felfüggesztett tag, mind a vádlott szurkolói klubtag a klub fegyelmi szervei előtt előterjesztheti megfelelő védekezését

– közölte a klub honlapja.

A katalánok arra is felhívták a figyelmet, hogy komoly kárt okoztak a szurkolók, mivel az UEFA 25 ezer eurós bírság mellett azzal is fenyegettek, hogy nem utazhatnak majd idegenbeli meccsre a drukkerek.

Kapcsolódó
A PSG akár 200 millió eurót is fizetne a Barcelona tehetségéért
Hatalmas összeg egy káprázatos fiatal futballistáért.
Olvasói sztorik