Nemzetközi foci

Pochettino az Arsenal elleni 0-5 után: A Manchester City ellen fantasztikusan küzdöttünk, de most feladtuk

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

A Chelsea 5-0-s vereséget szenvedett az Arsenal otthonában, a Kékeknek 1986 márciusa óta ez volt a legsúlyosabb vereségük londoni ellenféllel szemben.

A meccset Leandro Trossard gólja nyitotta a negyedik percben, majd a fordulás után a hazaiak Ben White és a duplázó Kai Havertz révén 12 perc alatt további három gólt rámoltak be, végül a végeredmény a szintén kétgólos White állította be.

A félidőben arról beszéltünk, hogy olyan nem fordulhat elő, hogy ennyire rosszul kezdünk egy meccset. De a második félidőt megint pocsékul indítottuk. Percek alatt beszedtünk két gólt, és abban a pillanatban a csapat fel is adta a meccset

– nyilatkozta a vereség után Mauricio Pochettino, a Chelsea edzője.

Aki azt is hozzátette, a ronda zakó ellenére nem kérdőjelezte meg a játékosai karakterét.

„Játékosként én is éltem át hasonló szituációt rutinos, nagy nevekkel együtt, mint Ronaldinho, Diego Maradona vagy Gabriel Batistuta. Az idény bizonyos szakaszában előfordulhat ilyen eset, és akkor azt mondod magadban, ezek a srácok a csúcson voltak, de most mégis feladták. Akár az ellenfél miatt, akár azért, mert aznap semmi nem jött össze a csapatnak, és nem találtak semmi olyan pozitívumot, amibe kapaszkodni lehetett volna. A hétvégén a Manchester City elleni kupameccsen fantasztikusan küzdöttünk, erre három nappal később ennek nyoma sem volt” – magyarázta Pochettino.

A Chelsea a bajnokijai egyharmadát elvesztette (32 forduló alatt 11 meccset), és 47 pontjával csak a 9. a tabellán.

Az Arsenal az élről várja a folytatást, igaz, a vesztett pontok tekintetben a címvédő Manchester City jobban áll.

Kapcsolódó
Senki se érti, hogy maradhatott pályán a Chelsea csatára ez után a belépő után
Igaz, a végeredményt látva sok öröme nem lehetett belőle.

Premier League, a 29. fordulóból elhalasztott mérkőzések pótlása:

Arsenal-Chelsea 5-0 (1-0)

 

szerda:
Wolverhampton – Bournemouth 20.45
Crystal Palace – Newcastle United 21.00
Everton – Liverpool FC 21.00
Manchester United – Sheffield United 21.00

 

csütörtök:
Brighton – Manchester City 21.00

 

A tabella:
1. Arsenal 34 82-26 77 pont
2. Liverpool FC 33 75-32 74
3. Manchester City 32 76-32 73
4. Aston Villa 34 71-50 66
5. Tottenham Hotspur 32 65-49 60
6. Newcastle United 32 69-52 50
7. Manchester United 32 47-48 50
8. West Ham United 34 54-63 48
9. Chelsea 32 61-57 47
10. Brighton 32 52-50 44
11. Wolverhampton 33 46-53 43
12. Fulham 34 50-54 42
13. Bournemouth 33 48-60 42
14. Crystal Palace 33 42-56 36
15. Brentford 34 52-59 35
16. Everton 33 34-48 30
17. Nottingham Forest 34 42-60 26
18. Luton Town 34 47-75 25
19. Burnley 34 37-69 23
20. Sheffield United 33 31-88 16

Olvasói sztorik