Nemzetközi foci

A Leverkusen magyarja Xabi Alonsóról: Ha már felrúgott, érdeklődött felőlem

szep_9 / Instagram
szep_9 / Instagram

A Bayer Leverkusen véget vetett a Bayern egyeduralmának a Bundesligában, és 11 év után letaszította a münchenieket a német bajnoki trónról. A csapat egyszersmind története első bajnoki aranyérmét nyerte.

A Leverkusen utánpótlásában van egy magyar focista, Szép Márton, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, ott volt a bajnokavatáson ő is a csapattársaival, a lefújáskor pedig rohantak ők is a pályára.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Márton Szép (@szep_9)

„Amikor odaértünk, egy millimétert sem tudtunk megtenni, akkora volt a tumultus, mint egy arénakoncerten a sűrűjében. Az ultrák görögtüzeket gyújtottak, füstöltek, óriási hangulatot teremtettek, és örömteli, hogy az ünneplés minden gond nélkül lement. Felállt a szőr a hátamon, ahogy a játékosok együtt daloltak a szurkolókkal, és Xabi Alonso vezetőedző beszéde is emlékezetes marad” – adott betekintést abba, milyen volt a stadionban átélni a történelmi győzelmet.

A 16 éves, a Bayerhez 2023 nyarán Fehérvárról szerződő Szép Márton a szezonban párszor az első csapattal készülhetett, azt mondta, ilyenkor egyértelművé vált számára, hogy egy nagybetűs csapatról van szó, szoros a kapcsolat a játékosok között és Xabi Alonsóval is jó kapcsolatot ápolnak. Neki Patrik Schick a példaképe, vele már beszélgetett egy órát, Schick ellátta tanácsokkal, hogyan juthat el arra a szintre, amin ő is van, életvezetési tanácsokkal is ellátta.

A Nemzeti Sport interjújából kiderül, hogy volt olyan edzés is, amin Szép Xabi Alonso ellen játszott, az edző pedig keményen szerelte.

Amikor Xabi Alonso buktatott, csak néztem, de az edzés után összenéztünk és nevettünk az eseten. Odalépett hozzám, és ha már felrúgott, érdeklődött felőlem, megkérdezte, honnan jöttem, közvetlen volt és megdicsért, hogy jól dolgoztam.

Az eddig az U17-es és U19-es bajnokságban pályára lépő Szép a saját helyzetéről azt mondta, eddig főleg centerként játszott, most viszont baloldali szélsőként számolnak vele, de egyelőre tetszik neki ez a szerepkör, illetve, ha Leverkusenben úgy hiszik, itt teljesedhet ki, ő elhiszi. A következő idénytől már stabilan az U19-eseknél szerepel majd, célja pedig természetesen az első csapatban eljutni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik