Nemzetközi foci

Csodálatos ívelés hozta meg a Barca győzelmét

Pau Barrena / AFP
Pau Barrena / AFP

Bár több mint egy órát emberelőnyben játszott, csak 1-0-ra verte a Barcelona a Las Palmast a spanyol bajnokság 30. fordulójában. A napokban két újságírót is feljelentő Xavi Hernández csapata így magabiztosan őrzi második helyét a tabellán.

Elég hektikusan alakult a mérkőzés eleje, két gólt is elvettek les miatt a hazai csapattól, majd a vendégek kapusát, Alvaro Vallest állították ki már a 24. percben. A Barca azonban hiába került korán emberelőnybe, nem tudott előnybe kerülni a szünetig, a legközelebb ehhez akkor járt, amikor Lewandowski a kapufát találta el.

Egészen az 59. percig kellett várni az első barcelonai gólra, az viszont tetszetős volt: Joao Félix löbbölte be a labdát a védők mögé, a tökéletes ütemben bemozduló Raphinha pedig a kapuba fejelt.

Utána többször is lezárhatta volna a meccset a Barca, Félix a 79. percben a kapu torkában kapott remek labdát, de a felső lécre lőtt. Majdnem ráfaragott a kihagyott helyzetekre a házigazda, Moleiro lövése azonban az oldalhálóban landolt a 88. percben. Így aztán Raphinha főszerepet játszott a meccsen, volt egy meg nem adott és érvényes gólja, illetve róla állították ki a Las Palmas kapusát.

Kapcsolódó
A 19 éves magyar focista első NB I-es gólját nem lehet elégszer megnézni
Helmich Pál a 87. percben egyenlített az MTK ellen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik